A négy evangélista
Németh István fasor
„Az épületet eredetileg a közeli főgimnázium kápolnájának tervezték, végül egy nagyobb templom épült fel. A terveket Krisztinkovich Béla budapesti építészmérnök, a gimnázium volt növendéke készítette, az építő kezdetben Domján Lajos kaposvári kőművesmester. 1911-ben azonban beomlott a mennyezet egy része, Esterházy Miklós herceg adományával, s új mesterekkel sikerült az építkezés. Az új mesterek, a gödrei Lamping Ádám és fia, Lamping József, akinek a neve bizonyára ismerősen cseng Kaposváron. A templomot 1912-ben szentelték fel az ifjúság védőszentje, Szent Imre herceg tiszteletére. A harmincöt méter hosszú, tíz méter széles, latin kereszt alaprajzú, egyhajós templom alapvetően neoromán stílusban készült, de neogót és barokk elemek is megfigyelhetők az épületen.”[2]
Üvegablakai Waltherr Gida vezetése alatt álló Országos Üvegfestészeti Intézetben készültek.[3]
Mohay Gábor könyvet írt a templomról, előadást tartott az üvegablakokról.[4]
Az Örvendetes olvasó ablakkal átellenben, megegyező méretben a négy evangélista, Máté, Márk, Lukács és János ábrázolását látjuk.
Szent Máté (Lévi) kezében könyvvel és tollal ábrázolt.[5]
Szent Márk mártírhalála után Velence védőszentje lett. Az üvegfestők is védőszentjükként tisztelik.[6]
Az ablakokat gróf Hoyos Miksa és neje Pallini báró Inkey Ágnes készíttette.
Szent Lukács: evangélista, orvos, festő.[7]
Szent János, Jézus szeretett tanítványa, a négy evangélista közül a legfiatalabb, szakáll nélküli ifjúként ábrázolt.[8]
Szent Lukács és Szent János evangélista üvegablakát Somsich Miklós és felesége Püspöki Margit adományozta.
[2] A templom történetéről: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid0huHCGFPGSjs89Bpx14yuM6ZcpBGzXGnDNLgftFtPHqDeu9npbBcVPwgufBLuhYXCl&id=100072639021059
[3] Az üvegablakokról: https://www.facebook.com/story.php?story_fbid=608602821571013&id=100072639021059&_rdr
[4] Mohay Gábor: https://www.antikvarium.hu/konyv/mohay-gabor-100-eves-a-kaposvari-szent-imre-templom-1175393-0
[5] Szent Máté: https://lexikon.katolikus.hu/M/M%C3%A1t%C3%A9.html
[6] Szent Márk: https://lexikon.katolikus.hu/M/M%C3%A1rk.html
[7] Szent Lukács: https://lexikon.katolikus.hu/L/Luk%C3%A1cs.html
[8] Szent János: https://lexikon.katolikus.hu/J/J%C3%A1nos.html

"A négy evangélista" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/80 • 105mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A négy evangélista" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/80 • 44mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A négy evangélista" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/100 • 44mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A négy evangélista" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/250 • 110mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A négy evangélista" c. alkotás fotói
ƒ6/1 • 1/100 • 125mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A négy evangélista" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 200mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A négy evangélista" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 44mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A négy evangélista" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/125 • 200mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A négy evangélista" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/80 • 18mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A négy evangélista" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/40 • 300mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A négy evangélista" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/60 • 18mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!












