Budapest, XIX. kerület, Puskás Ferenc utca 1-3.
További képek a Fotólistában

Budapest
XIX. kerület, Puskás Ferenc utca 1-3.
A Bozsik Aréna előtt található.

Avatás2025. december 2.

Katie G.
2025.12.02. 21:42
A Bozsik 100 emlékév lezárásaként felavatták a kivételes tehetségű labdarugó, Bozsik József (Kispest, 1925. november 28. – Budapest, 1978. május 31.) szobrát.
A szoborállítást az Aranycsapat Testület kezdeményezte és a Magyar Olimpiai Bizottság finanszírozta.

A kispesti születésű Bozsik József, annyira kötődött szülőhelyéhez, hogy egész pályafutása alatt mindvégig a Honvéd játékosa volt, majd visszavonulása után a Honvéd szakosztályvezetője, 1966-67-ben pedig edzője volt.
Az ötvenes években érte el legnagyobb sikereit csapatban és válogatott játékosként.
A világhírű Aranycsapat egyik legmeghatározóbb tagja volt.
Játékát a „tökéletes labdakezelés, pazar rúgótechnika, kivételes játékintelligencia és helyzetfelismerés jellemezte. Jobbfedezet posztjáról negyven-ötven méteres, tért ölelő átadásokkal hozta helyzetbe társait, elsősorban barátját, Puskás Öcsit, akivel szavak nélkül is értették egymást. Fénykorában őt tartották a világ legjobb támadó fedezetének, ő volt az első mai értelemben vett középpályás.”

Juha Richárd a szoboralkotója, Bozsik Józsefet csípőre tett kézzel ábrázolta, lába előtt ott a labda, gondolatban már tudja hová rúgja.
Források:
Bozsik Józsefről: https://nemzetiarchivum.hu/stories/Bozsik-Jozsef-az-elso-igazi-kozeppalyas
Szoboravatásról: https://www.nemzetisport.hu/labdarugo-nb-i/2025/12/felavattak-bozsik-jozsef-egesz-alakos-bronzszobrat

Katie G. műlapja

Közös gyűjteményben
Sportolók szobrai

Cím alapján hasonló

"Bozsik József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
596871
Feltöltve
2025.12.02. 18:17
EXIF információk...
Samsung / Galaxy A56 5G
ƒ180/100 • 1/102 • 5.5mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 25.12.02. 18:17

"Bozsik József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
596872
Feltöltve
2025.12.02. 18:17
EXIF információk...
Samsung / Galaxy A56 5G
ƒ180/100 • 1/117 • 5.5mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 25.12.02. 18:17

"Bozsik József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
596884
Feltöltve
2025.12.02. 18:24
EXIF információk...
Samsung / Galaxy A56 5G
ƒ180/100 • 1/100 • 5.5mm • ISO50

Katie G. 25.12.02. 18:24

"Bozsik József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
596877

596876
Feltöltve
2025.12.02. 18:17
EXIF információk...
Samsung / Galaxy A56 5G
ƒ180/100 • 1/133 • 5.5mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 25.12.02. 18:17

"Bozsik József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
596875
Feltöltve
2025.12.02. 18:17
EXIF információk...
Samsung / Galaxy A56 5G
ƒ18000/10000 • 1/123 • 5.5mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 25.12.02. 18:17

"Bozsik József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
596878
Feltöltve
2025.12.02. 18:17
EXIF információk...
Samsung / Galaxy A56 5G
ƒ180/100 • 1/119 • 5.5mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 25.12.02. 18:17

"Bozsik József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
596879
Feltöltve
2025.12.02. 18:17
EXIF információk...
Samsung / Galaxy A56 5G
ƒ180/100 • 1/120 • 5.5mm • ISO50

596880

596882

596885

596886
Feltöltve
2025.12.02. 18:24
EXIF információk...
Samsung / Galaxy A56 5G
ƒ180/100 • 1/113 • 5.5mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 25.12.02. 18:24

"Bozsik József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
596873
Feltöltve
2025.12.02. 18:17
EXIF információk...
Samsung / Galaxy A56 5G
ƒ180/100 • 1/120 • 5.5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 25.12.02. 18:17

"Bozsik József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
596874

596883
Feltöltve
2025.12.02. 18:24
EXIF információk...
Samsung / Galaxy A56 5G
ƒ180/100 • 1/102 • 5.5mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 25.12.02. 18:24
Összesen 15 fotó

Műlap története

41 perce
Katie G. publikálta "Bozsik József" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.