Mesefal
Görgey Artúr utca 11.
A Mesefal 1984-ben került a könyvtár földszintjén lévő Hírlapolvasó (ma Tájoló a neve) ablakokkal szemközti falára. Jelenleg az alkotás előtt könyvespolcok húzódnak, így teljes egészében csak régi fényképeken látható a 18 kazettából álló falikép. A fakazettákon különböző meseelemek jelennek meg. A művész „a lányának mondott történetekből merített, valamint népmesei és az irodalomból kölcsönzött elemeket használt fel, szabadon formálva őket az egyes táblákon. Van, ahol konkrétan felismerhető egy népmese, van, ahol egy-egy mesére utaló motívum figyelhető meg. Az is előfordul, hogy alig fedezhető fel konkrét kapcsolat a forrás és a megjelenő kép között, mégis a művész valamilyen irodalmi élményén alapul.” [1] A táblaképek önállóan is értelmezhetők, de a teljes mesebirodalom a18 elemből áll össze. Az alkotó szándéka az volt „hogy a műve technikáját tekintve is illeszkedjék a könyvtárhoz. Ezért olyan nyomóformákat készített, melyek a nyomtatott könyv elődjére, a táblanyomatokra emlékeztetnek.” [2]
Szabados Árpád 1944-ben született Szegeden, tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán végezte. Tanított középiskolában, volt a Mozgó Világ képzőművészeti főszerkesztője, évekig vezette a Magyar Nemzeti Galéria Gyermek és Ifjúsági Képzőművészeti Műhelyét. 1984-től a Képzőművészeti Főiskola tanára, majd 1995-től a rektora. Számos művésztelep munkájában vett részt, és több nyugat-európai országban járt tanulmányúton. Több alkalommal is szerepelt a Miskolcon megrendezésre kerülő Országos Grafikai Biennálékon. Háromszor volt a díjazottak között, 1989-ben a város díját, 1993-ban pedig a város nagydíját nyerte el. 2017-ben Budapesten hunyt el.[3]
https://www.rfmlib.hu/hu/page/ii-rakoczi-ferenc-megyei-es-varosi-konyvtar-kozponti-epulet
[2] u.az
[3] Szabados Árpád Szeged, 1944-2017. https://www.kieselbach.hu/muvesz/szabados-arpad_1378
Elhunyt Szabados Árpád festő- és grafikusművész. https://www.mma.hu/muveszeti-hirek/-/event/10180/elhunyt-szabados-arpad-festo-es-grafikusmuve-1

"Mesefal" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/24 • 5.2mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Mesefal" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/24 • 5.2mm • ISO320

ƒ180/100 • 1/24 • 5.2mm • ISO400

Archív fotók

"Mesefal" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/60 • 5.2mm • ISO100