Tollner György
Az avatáson a pályatársak, volt kollégák, családtagok és OEE tagok és a mellszobrot alkotó Széri-Varga Géza szobrász jelenlétében Reinitz Gábor, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatójának köszöntője után az ünnepi megemlékezést Pintér István, a Földművelési Minisztérium korábbi vadgazdálkodási főosztályvezetője, Tollner György egykori munkatársa tartotta. Beszédében felidézte az ünnepelt alakját és életútját, melynek rövid szakmai életút kivonatát a talapzat baloldalán elhelyezett bronztábla felirata tartalmazza:
„ Tollner György 1930-2018
Nádasdladányban született. Szülei a Nádasdy-uradalomban dolgoztak, fiuk erdőmérnök lett.
A Királyszállási Erdészetnél erdészetvezető, a Mezőföldi Erdőgazdaságnál főmérnök, majd egy éven át a Tolna megyei Erdőgazdaság igazgatója volt. Több mint 20 éven keresztül a helyben székelő, egykori Budavidéki Állami Erdő- és Vadgazdaság közmegbecsülésnek örvendő igazgatójaként tevékenykedett.
Diákkorától az Országos Erdészeti Egyesület aktív tagja volt, melynek megelőző korszakából pótólhatatlan emlékeket mentett át az utókornak.
Humanista gondolkodású elnöke volt a Vadászati Kulturális Egyesületnek, majd a Millenniumi Vadászati Bizottságnak! Érdemei elismeréseként kapta meg a legmagasabb szintű vadászati kitüntetést, a Nemzeti Vadászrendet.”
A szobor leleplezése után, melyet Tollner Ágnes, Reinitz Gábor végzett, a család nevében Tollner Ágnes mondott köszönetet a felállítóknak, a szobrászművésznek, az adományozoknak és a megjelenteknek.

"Tollner György" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/250 • 18mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Tollner György" c. alkotás fotói
(Széri-Varga Géza)
Avatást látunk
ƒ42/10 • 1/250 • 35mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Tollner György" c. alkotás fotói
ƒ48/10 • 1/250 • 52mm • ISO640

ƒ56/10 • 1/250 • 112mm • ISO2500

ƒ50/10 • 1/125 • 70mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Tollner György" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/125 • 70mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Tollner György" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/250 • 140mm • ISO2500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Tollner György" c. alkotás fotói
(Széri-Varga Géza)
Avatást látunk
ƒ42/10 • 1/200 • 34mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Tollner György" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/160 • 70mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Tollner György" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 130mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Tollner György" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/125 • 66mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Tollner György" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/125 • 75mm • ISO2500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Tollner György" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/250 • 48mm • ISO720
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Tollner György" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/200 • 30mm • ISO800