Irányított lépéscsoport
Érdekes (most már kimondom, leírom), idén jelentős számban pályáztak idősebb kortárs alkotók. De miért is ne, hiszen sehol nincs korlátozás. Úgy tűnik, kivártak.
Galántai György pedig a kortárs művészet szóvivője, "a hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakja", akinek számunkra kevésbé ismert életműve önmagáért beszél: "a konceptuális művészet, a társadalomkritika és a művészeti szabadság kérdései köré épül".
A honlapról: "Néha elég egyetlen mozdulat. Vagy annak hiánya. Galántai Irányított lépéscsoport című szobra nem a mozgást ábrázolja – hanem a mozdulat szabályozottságát. Tizenegy talp, szabályos sorban. Előre vagy hátra – nem tudjuk. Egy kormánykerék zárja a kompozíciót, amely nemcsak formai súlypont, hanem a kontroll szimbóluma is...."
Az alap egy régről ismert, vagyis ma már nem is ismert borona, mára a szabályozott lépések sorozata. "Az irányított mozgás, az ismétlés, az eltérés lehetőségének hiánya – mind ismerős gesztusok, akár a múltból, akár a jelenből."
A Káli Art Park honlapján olvasható bemutatás idézi Galántai a megnyitón elhangzott szavait: „Az embert nem a fej, hanem a talpa határozza meg – mert az viszi el valahová.”
Ez a mondat – olvasom – jelentésében a mű kulcsa. "Nem az, amit gondolunk, hanem az, amit megteszünk – vagy megtennénk, ha lehetne. A lépés a szabadság metaforája. Vagy annak elvesztéséé." [1]
A talp, a "lábmotívum" régi, visszatérő elem Galántai művészetében. Egy 1966-ban megjelent kiadvány elemzésében (idézi sok minden közt Perneczky Géza) megfogalmazva: „nyomot hagyok, tehát vagyok”.[2] Olvasd el!
Sok évvel (évtizeddel) később pedig a megfogalmazódott kérdéseket olvasom az adott mű kapcsán: "Ki lép – és ki mondja meg, hogy merre?
És vajon a sorból ki lehet-e lépni – vagy az is csak előre irányított?" [1]
A bemutatás felett – szokás szerint – a művész beszél a kapcsolódó élményeiról, gondolatairól. Csodás megfogalmazások hangzanak el. Ez is egy házi feladat az érdeklődőknek!
[2] Galántai – Életmunkák (szerk.: Galántai Gy. – Klaniczay J.), Artpool – Enciklopédia Kiadó, Budapest, 1996, pp. 9-17.: https://artpool.hu/kontextus/footware/pages/perneczkyhu.html
Normál és archív fotók

"Irányított lépéscsoport" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Adalék vagy máshol