A „zöldszívű” falu történetéről olvashatjuk:
„A község német neve Gissing (Giessing, Kiesing), horvát elnevezése Keveda (Kevisda) volt. Kövesd 1902-ben vette fel mai nevét az országban található hasonló nevű településektől való megkülönböztetésül, de a plébánia anyakönyveinek már 1886-tól Sopron-Kövesd a felirata.”^[1]
Több alkalommal rendeztek fafaragóknak alkotótábort. Az itt született alkotások a település közterein láthatók.
Ilyen a templom mellett látható szobor: a szívet kezek emelik a magasba.
A szentmise része jut eszembe: „Susrum corda, azaz emeljük fel szívünket!” A hívek válasza: Felemeltük az Úrhoz.
Eszembe jutottak Szent Lukács szavai is: „Mert minden fát gyümölcséről ismerünk meg. Tövisbokorról nem szednek fügét, sem a csipkebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember jót hoz elő szívének jó kincséből, és a gonosz ember a gonoszból gonoszat hoz elő; mert a szív bőségéből szól a száj.”^[2]

„A hegyre tartok. Sápadt glóriában
Ködökkel küzdve, már kihúny a Nap,
Egyre gyorsabban suhannak az árnyak,
Az ösvény egyre magasabb.

S míg én előre tartok lankadatlan,
Csittulni kezd a távolok zaja,
Csak halk zsibongás zsong föl a magasba
És fönn az is - harmónia!

És idefönn az élet nem is élet,
Csak végtelen sejtésű nyugalom,
A csillagok némán álmodva égnek,
Sötéten szunnyad a falomb.

S belémerülve a fénybe, a ködbe,
Örök Pán muzsikáját figyelem,
Kihuny szívemben minden gyönge, törpe,
És föllobog a Végtelen!”^[3]

---