Göd, Bozóky Gyula tér 2.

Angol cím:Sacred Heart

Göd
Bozóky Gyula tér 2.
A bejárat, ill. a kórus felett.

Avatás1924. szeptember 14.

Bozóky Gyula (tervező)

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2025.10.23. 16:15
A Felsőgödi Jézus Szíve-templom építésének története az első világháború után, 1920-ban indult.
"Az ország túl volt egy vesztes világháborún. Ebben a gazdasági és politikai környezetben határozta el egy maroknyi felsőgödi hívő, hogy templomépítésbe kezd. A munkálatokat Pilismaróti Bozóky Gyula nyugalmazott vezérkari ezredes irányítása alá rendelték..."
1923-ban indult meg a munka, a helyi lakosok résztvételével, két kezi munkájukat is beleértve. Bozóky mindent megmozgatott, hogy a szükséges pénzt megszerezze, a munkások szervezése rendben folyjon. Adakozók, önkéntesek, iparosok munkája által, szinte nulláról indult az építkezés.
Az építészeti terveket dr. Fábián Gáspár építész készítette adományként, teljesen ingyen.

A beépített ablakok három csoportba sorolhatók. Sajátos módon az utcafronti, főbejárat feletti rózsaablakot, ami a kórus felett látható, maga Pilismaróti Bozóky Gyula tervezte. Ezt a História Domusban így rögzítette:
„A templom legnagyobb és legfőbb fő ablakának a 210 cm átmérőjű nagy körablaknak a templom homlokzatán, a temp-lom címerét, vagyis Jézus Szent Szívét kell, hogy magán viselje. Jézus Szent Szívét az 1765-ből származó imakönyv képe alapján ábrázoltuk. A töviskoronával övezett szív, lándzsa okozta sebéből egy csepp vér és víz folyik egy kehelybe. A szívből az isteni szeretet lángjai törnek elő, mely lángokból a megváltás jelvénye a kereszt emelkedik ki, mint az isteni szeretetből fakadt felbecsülhetetlen ajándék a bűnös ember számára. A Szent Szív alatt a kereszt, a lándzsa és az epével átitatott szivacs, valamint a fi ókáit saját véré-vel tápláló főnix madár és a kígyó látható. Ezt a képet balról egy piros rózsaág, mint a szeretet, jobbról pedig egy fehér liliomszál, mint a tiszta ártatlanság szimbóluma keretezi.”
Források:
Templom építéstörténete (kiadva a templom a 100 éves jubileuma alkalmából): https://felso.godkat.hu/100-eves-jubileum/

Kapcsolódó
Bozóky Gyula

Cím alapján hasonló

"Jézus Szent Szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Bozóky Gyula (tervező)
Település
Göd
Feltöltő
Azonosító
594296
Feltöltve
2025.10.18. 20:01

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 25.10.18. 20:01

"Jézus Szent Szíve" c. alkotás fotói

Alkotó
Bozóky Gyula (tervező)
Település
Göd
Feltöltő
Azonosító
594297

594300

594298

594299

594301

594302

Összesen 7 fotó

Műlap története

5 órája
Göröntsér Vera publikálta "Jézus Szent Szíve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.