Székesfehérvár, Szedres dűlő

Angol cím:Susan Francia

Székesfehérvár
Szedres dűlő
Az Olimpiai parkban áll az alkotás.

Avatás2025. október 3.


Aerdna
2025.10.03. 13:37
Ma, 2025. október 3-án délelőtt 10 óra 30 perckor felavatták a székesfehérvári Olimpiai park újabb alkotását, Francia Zsuzsanna kétszeres olimpiai bajnok, ötszörös világbajnok evezős sportoló mellszobrát. Ez a második szobor, mely magyar származású, határon túl élő bajnoknak állít emléket a parkban. A sportoló az Egyesült Államok színeiben nyert olimpiát és világbajnokságot.

Az Olimpiai parkban elsőként elhelyezett alkotás – Melocco Miklós Olimpiai emlékműve – elhelyezésekor döntötték el, hogy az emlékmű közvetlen szomszédságában szoborparkot fognak létrehozni. „Az alkotások azokat az olimpiai játékokon aranyérmet szerzett magyar sportolókat ábrázolják majd, akik magyarként más országok színeiben versenyeztek és lettek olimpiai bajnokok.” [1] Várhatóan 11 mellszobor áll majd itt – mondta Kű lajos, az Aranycsapat Alapítvány elnöke az avatáson beszédében.

Az avatáson jelen volt Horváth Miklós Csaba, Székesfehérvár Megyei Jogú Város alpolgármestere, Tolcsvay Béla Kossuth-díjas magyar gitáros, énekes, zeneszerző, szövegíró, Bobory Zoltán, József Attila-díjas költő, Kásás Zoltán olimpiai ezüstérmes és világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia MOB Fair Play-díjas főtitkára.

Az avatáson Kű Lajos köszöntő sorai után Tolcsvay Béla a jelenlévőkkel együtt elénekelte a Magyar Himnuszt. A szobrot és a szobor állítás okát – példát mutatni a fiatalabb nemzedékeknek - több meghívott résztvevő is méltatta. Francia Zsuzsanna elmondta, hogy nem gondolta volna, hogy egyszer olimpiát nyer, és azt sem, hogy szobrot állítanak neki. Papp László olimpiai bajnok fia, ifjabb Papp László elmondta, hogy egy-egy bajnoki eredmény mögött milyen hatalmas munka van, aki több olimpián is részt vesz, az nagyon sok évnyi munkát tesz bele az eredménybe. Példaként említette Egerszegi Krisztina többszörös olimpiai bajnokunkat.

Kiss Diána Magdolna, a Vörösmarty színház művésze verset szavalt, Boros Mihály (Boros Misi) pedig Bach dallamokat és az Örömódát játszotta zongorán.

Francia Zsuzsanna San Diegoban él, onnan érkezett az avatásra. [2]

Az avatás végén a jelenlévők elénekelték a Szózatot és a Székely Himnuszt.

A mellszobor alkotója: Túri Török Tibor

Az alkotás talapzatának felirata:
Francia Zsuzsanna
szül.: 1982 Szeged
Az Egyesült Államok válogatottjával kétszeres olimpiai bajnok (2008 Peking, 2012 London)
Ötszörös világbajnok evezős.
Források:
[1] https://www.szekesfehervar.hu/felavattak-a-negyszeres-olimpiai-bajnok-szabo-katalin-szobrat-az-olimpiai-parkban
[2] https://www.feol.hu/helyi-kozelet/2025/10/francia-zsuzsanna-olimpiai-bajnok-kariko-katalin-nobel
Személyes részvétel az avatáson.

Aerdna műlapja


Közös gyűjteményben
Sportolók szobrai

Cím alapján hasonló

"Francia Zsuzsanna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
593237
Feltöltve
2025.10.03. 13:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ56/10 • 1/640 • 34.8mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 25.10.03. 13:22

"Francia Zsuzsanna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
593224
Feltöltve
2025.10.03. 13:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ56/10 • 1/800 • 59.8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 25.10.03. 13:20

"Francia Zsuzsanna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
593225
Feltöltve
2025.10.03. 13:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ56/10 • 1/800 • 59.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 25.10.03. 13:20

"Francia Zsuzsanna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
593226
Feltöltve
2025.10.03. 13:20
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ5/1 • 1/500 • 15.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 25.10.03. 13:20

"Francia Zsuzsanna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
593227
Feltöltve
2025.10.03. 13:20
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ5/1 • 1/500 • 20.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 25.10.03. 13:20

"Francia Zsuzsanna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
593228
Feltöltve
2025.10.03. 13:21
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ45/10 • 1/500 • 10.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 25.10.03. 13:21

"Francia Zsuzsanna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
593229
Feltöltve
2025.10.03. 13:21
Képinfó
Alkotó a képen
(Túri Török Tibor)
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ45/10 • 1/500 • 14.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 25.10.03. 13:21

"Francia Zsuzsanna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
593230
Feltöltve
2025.10.03. 13:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ56/10 • 1/800 • 64mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 25.10.03. 13:21

"Francia Zsuzsanna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
593231
Feltöltve
2025.10.03. 13:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ4/1 • 1/1250 • 6.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 25.10.03. 13:21

"Francia Zsuzsanna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
593232
Feltöltve
2025.10.03. 13:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ45/10 • 1/500 • 12.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 25.10.03. 13:22

"Francia Zsuzsanna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
593233
Feltöltve
2025.10.03. 13:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ33/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 25.10.03. 13:22

"Francia Zsuzsanna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
593234
Feltöltve
2025.10.03. 13:22
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ33/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 25.10.03. 13:22

"Francia Zsuzsanna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
593235
Feltöltve
2025.10.03. 13:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ35/10 • 1/2000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 25.10.03. 13:22

"Francia Zsuzsanna" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
593236
Feltöltve
2025.10.03. 13:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX740 HS
ƒ33/10 • 1/2000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 25.10.03. 13:22
Összesen 14 fotó

Műlap története

31 órája
Aerdna publikálta "Francia Zsuzsanna" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.