Zsidómentő és városvédő ferencesek tiszteletére

Budapest, V. kerület, Ferenciek tere 9.

Budapest
V. kerület, Ferenciek tere 9.
A templom falán, a kaputól balra lévő falfelületen.

Avatás2025. szeptember 21.

Göröntsér Vera
2025.09.29. 16:01
Szeptember 20–21-én, a templom felszentelésének évfordulóján ünnepelték a belvárosi ferences templom (Alcantarai Szent Péter-templom) búcsúünnepét. A jubileum alkalmából több megemlékezés is kapcsolódott. Vértanúkra és áldozatvállalókra is emlékeztek, emléktáblát avattak a vészkorszak idején zsidókat mentő és a várost védő ferences közösség tiszteletére. [1]
Az ünnepnek résztvevője volt Köves Slomó rabbi, az EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) első embere. Tőle... a zsidó újév előestéjén: "...ez az emléktábla olyan emberekre emlékeztet bennünket, akik egy borzasztóan sötét időszakban egy kis lángot gyújtottak, és bár ez nem tudta megfordítani a történelem rettenetes menetét, nem űzte el teljesen a sötétséget, de ahogyan Salamon király mondja, egy kis fény is nagyon sok sötétséget tud megszüntetni. Ennek a templomnak a szerzetesei és hívei, akik embereket mentettek, a legembertelenebb időkben, 1944–45 telén – 18 zsidót mentettek meg, de vannak feljegyzések, melyek szerint több százat –, egy kis lángot gyújtottak, fordított, pozitív Káin-bélyegről tettek tanúbizonyságot, amely az életet jelentette a halál és a bűn idején...." [2]
Az emléktábla azt az evangélumi jelenetet ábrázolja, ami János evangélumában olvasható: "Az utolsó vacsorai cselekmény sajátossága, hogy maga Jézus vállalkozik arra az aktusra, amely egyébként a rabszolgák feladata volt: leveszi a felsőruháját, egy vászonkendőt köt maga elé, majd sorjában megmossa és megtörli tanítványainak lábát." (Előzményt, következményeket ld. u. ott, a cikkben.) [3]
Bitó Balázs, az emléktábla alkotója is megszólalt. Elmondta, sok-sok vázlat készítése után találta meg azt a 15. századi, olasz freskót, ami alapján megformázta a lábmosás jelenetét. "Ez a jelenet jelképe annak a szeretetnek, szolgálatnak és alázatnak, amivel a táblán szereplő ferences testvérek viselkedtek a vészkorszak idején a veszélyben lévő emberek védelmében." [2]
Források:
[1] A pesti ferences templom búcsúünnepe: https://www.magyarkurir.hu/hirek/elo-kovekbol-egyhaz-pesti-ferences-templom-bucsuunnepe
[2] Avatás: https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-ii-vilaghaboru-idejen-zsidokat-mento-elodeikre-emlekeztek-pesti-ferencesek
[3] Utolsó vacsora, lábmosás: https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-labmosas-jezus-szeretetenek-nagy-jele

Cím alapján hasonló

"Zsidómentő és városvédő ferencesek tiszteletére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
592913
Feltöltve
2025.09.28. 17:50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 25.09.28. 17:50

592906

592917
Feltöltve
2025.09.28. 18:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 25.09.28. 18:02

"Zsidómentő és városvédő ferencesek tiszteletére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
592911
Feltöltve
2025.09.28. 17:50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 25.09.28. 17:50

"Zsidómentő és városvédő ferencesek tiszteletére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
592907

592912

592910

592909

592908

592915

592914

Összesen 11 fotó

Műlap története

4 órája
Göröntsér Vera publikálta "Zsidómentő és városvédő ferencesek tiszteletére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.