Az Egyesülés Harangja

Gyulafehérvár (Alba Iulia), Citadella tér

Alternatív, helyi címek:Clopotul Uniri
Angol cím:The Bell of Unification

A tér déli oldalán

Avatás2013. november 30.


kectam
2025.12.02. 08:12
Gyulafehérváron az Alba Carolina várban a felújítása után sok új szobrot helyeztek el. Ezek egyike az Egyesülés harangja, mely az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlésnek[1] állít emléket. Ez volt az az esemény amely Erdély és az akkori Román Királyság egyesülését mondta ki.
A román történelem egyik legfontosabb pillanatát testesíti meg, a bronzdarab, de kapcsolata magával a történelemmel nem több, mint szimbolikus. Sőt, a harangon lévő felirat miatt a történelem meghamisításáról is beszélhetünk. Az emlékmű idézi az Alba Iulia-i Nagy Nemzetgyűlés 1918. december 1-jei határozatának első bekezdésének részletét. Az eredeti dokumentum az erdélyi, bánsági és havasalföldi román nemzetgyűléséről szól, az erőd harangján a nyilatkozatban a mondat végén a „Țara Ungurească” (magyar föld) szerepelt, amit a szobrász önhatalmúlag „Țara Românească”-ra (román föld) cserélt. Ez így TÖRTÉNELEMHAMÍSÍTÁS.

A memorandum első mondatának vésett szövege a harangon: (Ezen nem történt változtatás):

"Adunarea Națională a tuturor Românilor
Deplină libertate
Egală îndreptățire
Reformă agrară"

Magyarul:

"Nemzeti öszefogás a románok számára
Teljes szabadság
Egyenlő jogok
Agrárreform"

A harangra vésett hamisított rész: (zárójelben a határozat eredeti szövegezése) :

"Rezoluțiunea tuturor Românilor din Transilvania, Banat și Țara Românească"
["Rezoluțiunea tuturor Românilor din Transilvania, Banat și Țara Ungurească"]

Hazánk nyelvén ez így hangzik (zárójelben az eredeti fordítása):

"A románok elhatározása Erdélyből, Bánságból és a Románföldről"
["A románok elhatározása Erdélyből, Bánságból és a Magyarföldről"]

Ez azt jelenti, hogy amíg az emlékmű a város történelmi területén marad, mindazok, akik nem ismerik történelmet vagy az eredeti dokumentumot – gyerekek, fiatalok, külföldiek, generációról generációra –, azt fogják hinni, hogy az a határozat szövege, és ezért téves információkkal fognak rendelkezni a történelemről.[2]
Ez rámutat arra, hogy egy szobrásznak (vagy bármely képzőművésznek) milyen ráhatása van, a történelmi események megörökítéséval.
A harangon a nemzetgyűlésen részt vevőket mintázta meg Bintintan. Munkásokat, katonákat, papot és egyszerű embereket látunk, gyalogosan, lovon, zászlókkal vagy anélkül. A harang tetején hat fejet látunk hosszú nyakkal, négy nőt és két férfit, akik kivétel nélkül mosolyognak. Ez erős kontraszt, a harangon lévő többi személlyel.
Az emlékművet 2013 november 30-án avatták fel, jelen voltak a helyi és megyei vezetők, pártok és az egyházak képviselői is.[3]
Források:
[1] Gyulafehérvári román nagygyűlés - https://hu.wikipedia.org/wiki/Gyulafeh%C3%A9rv%C3%A1ri_rom%C3%A1n_nagygy%C5%B1l%C3%A9s#El%C5%91zm%C3%A9nyei
[2] A szoborról - https://alba24.ro/rezolutia-marii-uniri-de-la-1918-scrisa-gresit-pe-clopotul-din-piata-cetatii-tara-ungureasca-inlocuita-cu-tara-romaneasca-256980.html (román nyelvű)
[3] Az avatásról - https://proalba.ro/foto-video-zi-istorica-la-alba-iulia-a-fost-inaugurata-latura-de-vest-a-cetatii-alba-carolina (román nyelvű)

kectam műlapja


Cím alapján hasonló

"Az Egyesülés Harangja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyulafehérvár (Alba Iulia)
Feltöltő
Azonosító
592831
Fotózva
2024. november
Feltöltve
2025.09.28. 04:16
EXIF információk...
Samsung / SM-A528B
ƒ180/100 • 1/242 • 5.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 25.09.28. 04:16
2024. november

"Az Egyesülés Harangja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyulafehérvár (Alba Iulia)
Feltöltő
Azonosító
592837
Fotózva
2024. november
Feltöltve
2025.09.28. 04:16
EXIF információk...
Samsung / SM-A528B
ƒ180/100 • 1/428 • 5.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 25.09.28. 04:16
2024. november

"Az Egyesülés Harangja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyulafehérvár (Alba Iulia)
Feltöltő
Azonosító
592839
Fotózva
2024. november
Feltöltve
2025.09.28. 04:16
EXIF információk...
Samsung / SM-A528B
ƒ180/100 • 1/283 • 5.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 25.09.28. 04:16
2024. november

"Az Egyesülés Harangja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyulafehérvár (Alba Iulia)
Feltöltő
Azonosító
592835
Fotózva
2024. november
Feltöltve
2025.09.28. 04:16
EXIF információk...
Samsung / SM-A528B
ƒ180/100 • 1/489 • 5.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 25.09.28. 04:16
2024. november

"Az Egyesülés Harangja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyulafehérvár (Alba Iulia)
Feltöltő
Azonosító
592833
Fotózva
2024. november
Feltöltve
2025.09.28. 04:16
EXIF információk...
Samsung / SM-A528B
ƒ180/100 • 1/173 • 5.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 25.09.28. 04:16
2024. november

"Az Egyesülés Harangja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyulafehérvár (Alba Iulia)
Feltöltő
Azonosító
592832
Fotózva
2024. november
Feltöltve
2025.09.28. 04:16
EXIF információk...
Samsung / SM-A528B
ƒ180/100 • 1/292 • 5.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 25.09.28. 04:16
2024. november

"Az Egyesülés Harangja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyulafehérvár (Alba Iulia)
Feltöltő
Azonosító
592836
Fotózva
2024. november
Feltöltve
2025.09.28. 04:16
EXIF információk...
Samsung / SM-A528B
ƒ180/100 • 1/576 • 5.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 25.09.28. 04:16
2024. november

"Az Egyesülés Harangja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyulafehérvár (Alba Iulia)
Feltöltő
Azonosító
592834
Fotózva
2024. november
Feltöltve
2025.09.28. 04:16
EXIF információk...
Samsung / SM-A528B
ƒ180/100 • 1/359 • 5.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 25.09.28. 04:16
2024. november

"Az Egyesülés Harangja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyulafehérvár (Alba Iulia)
Feltöltő
Azonosító
592838
Fotózva
2024. november
Feltöltve
2025.09.28. 04:16
EXIF információk...
Samsung / SM-A528B
ƒ180/100 • 1/276 • 5.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 25.09.28. 04:16
2024. november

"Az Egyesülés Harangja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyulafehérvár (Alba Iulia)
Feltöltő
Azonosító
592840
Fotózva
2024. november
Feltöltve
2025.09.28. 04:16
EXIF információk...
Samsung / SM-A528B
ƒ180/100 • 1/105 • 5.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 25.09.28. 04:16
2024. november

"Az Egyesülés Harangja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyulafehérvár (Alba Iulia)
Feltöltő
Azonosító
592841
Fotózva
2024. november
Feltöltve
2025.09.28. 04:16
EXIF információk...
Samsung / SM-A528B
ƒ180/100 • 1/178 • 5.2mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 25.09.28. 04:16
2024. november

"Az Egyesülés Harangja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyulafehérvár (Alba Iulia)
Feltöltő
Azonosító
592842
Fotózva
2024. november
Feltöltve
2025.09.28. 04:16
EXIF információk...
Samsung / SM-A528B
ƒ180/100 • 1/100 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 25.09.28. 04:16
2024. november
Összesen 12 fotó

Műlap története

5 perce
A közösség publikálta kectam "Az Egyesülés Harangja" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.