Az elűzöttek emlékére


Alternatív, helyi címek:Kitelepítési emlékmű


Avatás2016. szeptember 24.


Cedrus
2025.09.08. 19:28
Az emlékmű felállításának előzménye:
A helyi önkormányzat a szülőföldjükről kitelepítettek 60. évfordulójára emlékművet szeretett volna felállítani. A kiírt pályázat azonban sikertelenül zárult. Tíz évvel később a 70. évfordulóra készülve három művészt kértek fel, hogy maketten mutassák be az emlékműre készített pályaművüket. A pályázatot Bánvölgyi László szegedi szobrászművész nyerte meg.

Az emlékmű avatásáról német nyelvű tájékoztatást találtam.
Im Rahmen der zweitägigen Veranstaltungsreihe zum Gedenken an die „Aus der Heimat Vertriebenen” in Branauer Kleinstadt Bohl kam es am 24. September 2016 zur feierlichen Enthüllung und Übergabe des Denkmals von László Bánvölgyi: „Zum Gedenken an die Heimatvertriebenen”.

Magyar nyelvre fordítva (fordító programmal):
A „szülőföldjükről elűzöttek” emlékére rendezett kétnapos rendezvénysorozat részeként Bohl in Branau kisvárosában Bánvölgyi László „Az elűzöttek emlékére” című emlékművének ünnepélyes leleplezésére és átadására 2016. szeptember 24-én került sor.

A II. világháború után a német lakosságot szülőföldjüktől fosztották meg, akik nem szívesen hagyták el az országot. Az emlékmű valójában ezt a szomorú eseményt, a családok elűzését kívánja felidézni, bemutatni. Az emlékmű középső felső részén a német címerállat, a szárnyait széttáró, jobbra tekintő sas domborműve látható.
Források:
Avatás, alkotó: https://www.zentrum.hu/de/2016/09/neues-vertreibungsdenkmal-in-bohl/
Videó az ünnepségről, avatásról: https://www.youtube.com/watch?v=-UCsxvmpgn8

Cedrus műlapja


Cím alapján hasonló

"Az elűzöttek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bóly
Feltöltő
Azonosító
591508
Feltöltve
2025.09.08. 18:41
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ32/10 • 1/1000 • 5.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 25.09.08. 18:41

"Az elűzöttek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bóly
Feltöltő
Azonosító
591509
Feltöltve
2025.09.08. 18:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ41/10 • 1/320 • 12.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 25.09.08. 18:42

"Az elűzöttek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bóly
Feltöltő
Azonosító
591510
Feltöltve
2025.09.08. 18:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ41/10 • 1/500 • 12.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 25.09.08. 18:42

"Az elűzöttek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bóly
Feltöltő
Azonosító
591511
Feltöltve
2025.09.08. 18:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ48/10 • 1/400 • 23.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 25.09.08. 18:42

"Az elűzöttek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bóly
Feltöltő
Azonosító
591512
Feltöltve
2025.09.08. 18:43
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ54/10 • 1/400 • 37.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 25.09.08. 18:43

"Az elűzöttek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bóly
Feltöltő
Azonosító
591513
Feltöltve
2025.09.08. 18:43
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ36/10 • 1/800 • 7.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 25.09.08. 18:43

"Az elűzöttek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bóly
Feltöltő
Azonosító
591514
Feltöltve
2025.09.08. 18:44
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ33/10 • 1/200 • 6.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 25.09.08. 18:44

"Az elűzöttek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bóly
Feltöltő
Azonosító
591515
Feltöltve
2025.09.08. 18:44
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ42/10 • 1/40 • 13.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 25.09.08. 18:44
Összesen 8 fotó

Műlap története

26 órája
Cedrus publikálta "Az elűzöttek emlékére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.