Nógrádi táj
Felállítás | 1976. szeptember |
Korábban már bemutatásra került a Magyar Agrártudományi Egyetem Budai Campusának (korábbi nevén Kertészeti Egyetem) rektori tárgyalóját díszítő alkotása, most következzék a rétsági művelődési ház részére 1976-ban készült gobelinje, melyre 1974. nyarán kapott megbízást.[1][2]
A Nógrádi Hírlap már 1974-ben beszámolt hasábjain arról, hogy Csik Jolán kapta a megbízást egy 200*400 cm faliszőnyeg elkészítésére a rétsági Asztalos János Művelődési Központban. A következő évek folyamán néha-néha egy-egy apró újságcikk megjelent szintén eme napilap hasábjain miszerint megtörtént a gobelin elbírálása a Képző- és Iparművészeti Lektorátus által illetve már zajlanak a leszövési munkálatok is. [3][4]
Végül jó két évvel a megbízást követően, 1976. szeptemberében került elhelyezésre a "Nógrádi táj" fantázianévre keresztelt gobelin, mely geometrikus és organikus formák hálóján keresztül idézi a nógrádi dombvidék hangulatát. A textília domináns színvilágát a kék, zöld és földszínek uralják. A kompozíciót átszelő íves és hullámzó vonalak a domborzat hullámzását sejtetik. A fehér és világos levél- vagy cseppformák ritmikusan ismétlődnek, mintha ligeteket, erdőket szimbolizálnának, melyek között megbúvó kis házikók is felfedezhetők. Jobb alsó sarokban található Csik Jolán neve, mellette egy váza, fölötte IV olvasható, mely az Iparművészeti Vállalat szignója volt.
Köszönöm a segítséget és információkat Szőnyeg-Szegvári Eszter művészettörténésznek is, aki többek közt a Képző- és Iparművészet Lektorátus adatbázisát is kezeli.
Zárszóként egy kis érdekesség és kérés:
A harmadik általam ismert Csik Jolán gobelin a 60-as évek elején készült a szegedi Városi Tanács részére. A rendszerváltás során további három gobelin társával egyetemben eltávolításra kerültek a helyükről, felkutatásukra tett erőfeszítéseim egyelőre nem jártak eredménnyel. Ha valaki bármilyen információval rendelkezik (akár apró kis információmorzsával) legyen oly kedves és rendes felvenni velem a kapcsolatot.
[2] Csik Jolán faliszőnyege - Nógrád, 1974. augusztus 11. (30. évfolyam. 187. szám): https://adt.arcanum.com/hu/view/NogradMegyeiHirlap_1974_08/?pg=83&layout=s (Arcanum előfizetős adatbázis)
[3] Faliszőnyeg a művélődési központban - Nógrád, 1975. július 31. (31. évfolyam. 178. szám): https://adt.arcanum.com/hu/view/NogradMegyeiHirlap_1975_07/?pg=231&layout=s (Arcanum előfizetős adatbázis)
[4] A klub szépítésére - Nógrád, 1976. január 20, (32. évfolyam. 16. szám)1976-01-20 / 16. szám: https://adt.arcanum.com/hu/view/NogradMegyeiHirlap_1976_01/?pg=127&layout=s (Arcanum előfizetős adatbázis)

"Nógrádi táj" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/57 • 4mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nógrádi táj" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/56 • 4mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nógrádi táj" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/48 • 4mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nógrádi táj" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/44 • 4mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nógrádi táj" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/40 • 4mm • ISO320

ƒ9/5 • 1/40 • 4mm • ISO400

ƒ9/5 • 1/35 • 4mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nógrádi táj" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/58 • 4mm • ISO320

ƒ9/5 • 1/41 • 4mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nógrádi táj" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/32 • 4mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nógrádi táj" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/30 • 4mm • ISO640