Callmeyer Ferenc emléktáblája

Biatorbágy, Callmeyer Ferenc sétány

Biatorbágy
Callmeyer Ferenc sétány

Avatás2024. június 26.

kectam
2025.09.22. 05:02
Callmeyer Ferenc[1] Prima- és Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Építőművészek Szövetségének alapító tagja, a Magyar Építész Kamara első elnöke, az MMA levelező tagja volt.
Neve sokaknak nem cseng ismerősnek, pedig a háború utáni nagy építész generáció egyik tagja volt. Már 26 évesen Ybl-díjat kapott a mezőgazdasági víztoronytípus készítéséért, ennek egy fennmaradt példánya Püspökladányban áll. Szerteágazó tudását felhasználva tervezett ipari épületeket, többek között a Richter Gedeon gyógyszergyár részére. Kivette részét lakóparkok, lakóépületek, de még családi házak tervezéséből is. Nevéhez fűződik sok középület, bevásárló központ, szálloda és iskola is.[2]
Tanított az Építészmérnöki karon, rengeteg tanulmány és építészeti cikket is írt. Életében számtalan díjat és elismerést kapott. Az országban előszőr Biatorbágyon kapott emléktáblát, Lelkes Márk kitűnő domborművével kiegészítve.
Emléktáblája a róla elnevezett sétányon kapott helyett, általa megmentett Szily-Fáy-kastély oldalán. Még fiatal építészként azt a feladatot kapta, hogy készítse el a kastély bontási terveit. Ehelyett meggyőzte főnökeit, hogy a kastély megmenthető és tovább használható: iskolaként szolgál manapság.
Az emlékműavatáson Tarjáni István polgármester tartotta az avatóbeszédet, a művet Magyarné Callmeyer Judit és ifj. Callmeyer László építész leplezte le.[3]
Források:
[1] Callmeyer Ferenc - https://hu.wikipedia.org/wiki/Callmeyer_Ferenc
[2] Elhunyt Callmeyer Ferenc - szakmai életrajzzal - https://epiteszforum.hu/elhunyt-callmeyer-ferenc
[3] Emléktábla avatása - https://www.mek.hu/link-callmeyer_ferenc_emlektabla

kectam műlapja

Cím alapján hasonló

"Callmeyer Ferenc emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
591034
Feltöltve
2025.09.02. 14:25
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi Note 13 Pro+ 5G
ƒ1650/1000 • 1/776 • 6.1mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 25.09.02. 14:25

"Callmeyer Ferenc emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
591027
Feltöltve
2025.09.02. 14:25
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi Note 13 Pro+ 5G
ƒ1650/1000 • 1/313 • 6.1mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 25.09.02. 14:25

"Callmeyer Ferenc emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
591036
Feltöltve
2025.09.02. 14:25
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi Note 13 Pro+ 5G
ƒ1650/1000 • 1/289 • 6.1mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 25.09.02. 14:25

"Callmeyer Ferenc emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
591035
Feltöltve
2025.09.02. 14:25
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi Note 13 Pro+ 5G
ƒ1650/1000 • 1/294 • 6.1mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 25.09.02. 14:25

"Callmeyer Ferenc emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
591028
Feltöltve
2025.09.02. 14:25
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi Note 13 Pro+ 5G
ƒ1650/1000 • 1/298 • 6.1mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 25.09.02. 14:25

"Callmeyer Ferenc emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
591030
Feltöltve
2025.09.02. 14:25
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi Note 13 Pro+ 5G
ƒ1650/1000 • 1/163 • 6.1mm • ISO50

591491
Feltöltve
2025.09.08. 13:28

kectam 25.09.08. 13:28

"Callmeyer Ferenc emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
591029
Feltöltve
2025.09.02. 14:25
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi Note 13 Pro+ 5G
ƒ1650/1000 • 1/163 • 6.1mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 25.09.02. 14:25

"Callmeyer Ferenc emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
591493
Feltöltve
2025.09.08. 13:32

kectam 25.09.08. 13:32

"Callmeyer Ferenc emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
591031
Feltöltve
2025.09.02. 14:25
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi Note 13 Pro+ 5G
ƒ1650/1000 • 1/118 • 6.1mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 25.09.02. 14:25

"Callmeyer Ferenc emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
591032
Feltöltve
2025.09.02. 14:25
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi Note 13 Pro+ 5G
ƒ1650/1000 • 1/100 • 6.1mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 25.09.02. 14:25

"Callmeyer Ferenc emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Biatorbágy
Feltöltő
Azonosító
591033
Feltöltve
2025.09.02. 14:25
EXIF információk...
Xiaomi / Redmi Note 13 Pro+ 5G
ƒ1650/1000 • 1/241 • 6.1mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 25.09.02. 14:25
Összesen 12 fotó

Műlap története

5 napja
kectam publikálta "Callmeyer Ferenc emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.