Nepomuki Szent János
"Aradon helyére került a Nepomuki Szent János szobor Az eredeti szobor hasonmását a Desseanu és a Püspökség utcák sarkán állították fel a Maros parti municípiumban. A szobor készítője Takács Mihály volt. Az alkotás köré az eredeti vaskerítés is hamarosan helyére kerül."[1]
"Utak találkozásánál fekvő kis parkban, kovácsoltvas kerítéssel védve, lépcsős emelvényen, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott, alul kihasasodó, ívelt idomú pillértörzsön 1731-ben emelt, barokk stílusú kőszobor másolata. Elsődlegesen a Maros partján állt, 1870-ben került mai helyére. Az eredeti szobor a római katolikus székesegyházban látható, a replikát Takács Mihály készítette. A felhőgomolyagon kontraposztban álló szent papi ornátusban (cipő, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), jobbjával magához nyalábolt, korpusz nélküli kereszttel, valamint Immaculata-ábrázolásos máriás pajzzsal,baljával adoráló gesztussal, szemmel, ami mellett a kereszt, félig mellrevéve. Jobbján a felhőormon puttó áll, nyújtózkodva emeli Nepomuki János kezébe a máriás pajzsot. A posztamens homlokoldalán, voluta- és akantuszdíszes mélyített kártusban latin nyelvű kronogramma olvasható („ S. / IOANNI NEPOMVCENO / EIVSQVE HONORI / ARADIENSES / HÆC SIGNASTATVVNT ”). Bár a helyben kihelyezett tábla 1729-re datálja a szobrot, a kronogramma valóban az 1731-es évet adja ki, és ez utóbbi évszámot említi Nicolae Sabău is erdélyi szobrászati monográfiájában. Figuramagasság: kb. 180 cm. Tájolás: DNy." [2]
előfizetős forrás: https://adt.arcanum.com/hu/view/TemesvariHetiUjSzo_2002_10-12/?pg=292&layout=s
[2] A szobor részletes leírása: Terbócs Attila https://commons.wikimedia.org/wiki/Category:Statue_of_John_of_Nepomuk_in_Arad,_Strada_Desseanu
Normál és archív fotók

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ1880/1000 • 1/332 • 5.6mm • ISO52
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ1880/1000 • 1/1497 • 5.6mm • ISO59
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/500 • 85mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/320 • 105mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/640 • 80mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/500 • 205mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/320 • 210mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/200 • 80mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/500 • 300mm • ISO125

ƒ56/10 • 1/125 • 100mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/400 • 300mm • ISO125

ƒ56/10 • 1/500 • 300mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/400 • 300mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
Adalék
ƒ2200/1000 • 1/20 • 1.7mm • ISO3129