Nehéz kenyér az épületdíszítő alkotások fotózása is. Mert nyáron a fák lombjai fedik a fontos részleteket, télen viszont többnyire szökik a fény.
Első körben csak tanulmányúton voltam az Ilka utcában, éppen csak nem tudtam megállni, fotóztam és reménykedtem. Aztán hosszasan készültem vissza, napfényesebb időben.
Jelentem így se-úgy se, vagyis nehezen, döcögősen.
Próbáltam elkészíteni a műlapot, de nem akartam szégyenkezni. Futottam vissza és komolyan sütött a nap. Még a tájolást is próbáltam kikalkulálni. Összességében viszont nem nagy a különbség. Az épület a kert mélyén van, távoli nagy tömeg!
Az épületet ifj. Paulheim Ferenc, a főváros egykori főépítésze tervei szerint építették, a megrendelő a papa: Paulheim Ferenc volt, vagyis a család részére épült. Lehet, hogy elnevezése az építészre utal, de én ezt nem jelenteném ki, nem egyértelmű.^[1]
Az építés időpontja nem tűnik egyértelműnek, de nem csoda, kb. négy évig tartott.^[2][3] A stílus: eklektikus. Tetszik: kiegyensúlyozott, eleganciát sugárzó súlyos elemekből építkezik, szimmetrikus – kis flikk-flakkal.
Az államosítások után tizenegy lakást alakítottak ki, nyilvánvalóan a belső értékek többségében sérültek, elvesztek.
A 24.hu cikke bekukkantott egy lakásba, ahol megvolt az igyeknőezet az értékek megőrzésére. "Az otthonok közül legalább egy tökéletesen felújított, ez még mutatja a kilenc évtizeddel ezelőtti részletgazdagság minden elemét: a márvány radiátortakarót, a kézzel festett mahagóni és tölgylambériákat, illetve a gipszstukkókat, a többiben azonban elképesztően hervasztó szobákat is találhatunk." ^[3]
Magának az épületnek a díszítése a forrásokban elsikkad. Igaz, nem könnyű. A timpanon középpontjában pl. egy antik kort idéző jelenetben egy fiatalember, első feltételezésem szerint egy kétkerekű szekéren ül, de az is lehet, pajzsa van lábánál elhelyezve. Kezében kardot markol. Konkrét megfejtés nincs, az attribútumok bizonytalanok, ill. több istenség felé visznek.
A kétoldalt látható két szfinx funkcióját ugyancsak nem tudom megfejteni, de érdekes, hogy a közelben már fotóztam erősen hasonlót.
Lejjebb, az ablaksor alatt három dombormű, allegórikus alakok. Ami biztos, az első az építészetet idézi, a középső hölgy egy korsót tart, a jobbszélső hárfázik, lehet a zene megszemélyesítője.
A kertben díszkút darabjait láttam, főalakként néhány oroszlánnal. Elég meglepő de a díszkút elemei a két látogatás közötti időben átköltöztek a kert másik oldalára, sajnos továbbra is összeállítás nélkül. Lehet, egyszer, ha visszatérek...

---