Nagyszeben (Sibiu), Strada Gheorghe Barițiu

Angol cím:Gheorghe Lazăr statue

Nagyszeben (Sibiu)
Strada Gheorghe Barițiu

Avatás1973. október 27.


Sántha Imre Géza
2025.12.01. 07:32
Az erdélyi románság egyik jelentős szellemi atyja, a XIX. század elején Gheorghe Lazăr (magyarorsítva Lázár György) volt, görögkeleti lelkész, író, teológus. A Nagyszeben környéki, akkoriban szász többségű lakóssággal rendelkező Felek községben született, nevelkedett, kezdte iskolai tanulmányait. Kolozsváron a piaristák iskolájában, majd Bécsben tanult. A francia háború idején a császári hadseregben szolgált. Pappá való felszentelése után Nagyszebenben tanított teológiát, pedagógiai témájú műveket, tankönyvet másolt román nyelvre. A román nép számára a saját nyelvük oktatásba való bevezetéséért harcolt, az addig, az iskoláikban használatban lévő szláv nyelv ellenében. Ezért a tettéért akkoriban több megaláztatás, akadályozás érte a saját nemzettársai részéről. Később áttelepült Bukarestbe, ahol a korábbi görög oktatás helyett ő román nyelven tanított. 1818-tól román iskolai tanításával új horizontokat nyitott sok munténiai románnak, hogy román nyelven is lehet művelni a tudományt (nem csak görögül, ahogy azt sokan vélték). Részt vett az 1821-es munténiai, Vladimirescu-féle forradalmi eseményekben, ezért a hatalom nem nézte jó szemmel bukaresti tevékenységét és visszaköltözött Erdélybe, szülőfalujába, ahová már betegen ért vissza. 1823 szeptemberében hunyt el, a falu ortodox templomának udvarán temették el.
A román fővárosból való 'elűzetése" után több mit 60 évvel, 1886-ben patinás szobrot állítottak "a román identitás fejedelme" tiszteletére a román főváros központi részén, az Egyetem téren; ezzel rehabilitálva a népéért oly sokat tevő szellemi nagyságot.
Az itt bemutatott mellszobrát, halálának 150-ik évfordulójára emelték, a nagyszebeni román kulturális egyesület, az ASTRA székháza előtt, így a belvárosi Astra park szoborsorának ez az egyik emlékezet-plasztikája. Az avatás pontos dátumát a wikipedia Lazăr szemlyéiségét bemutató oldal említi. A mellszobrot megmintázó művész egy medgyesi szász szobrász, Kurt Fritz Handel.
Források:
A személyiségről, szoborról: https://ro.wikipedia.org/wiki/Statuia_lui_Gheorghe_Laz%C4%83r_din_Sibiu
https://cnlazar.ro/index.php/acasa/cuvantul-directorilor/cine-a-fost-gh-lazar/
https://www.rri.ro/en/features-and-reports/rri-encyclopaedia/gheorghe-lazar-id168683.html



Cím alapján hasonló

"Gheorghe Lazăr" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszeben (Sibiu)
Feltöltő
Azonosító
589358
Feltöltve
2025.08.06. 22:08

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 25.08.06. 22:08

"Gheorghe Lazăr" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszeben (Sibiu)
Feltöltő
Azonosító
589359
Feltöltve
2025.08.06. 22:09

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 25.08.06. 22:09

"Gheorghe Lazăr" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszeben (Sibiu)
Feltöltő
Azonosító
589361
Feltöltve
2025.08.07. 13:28

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 25.08.07. 13:28

"Gheorghe Lazăr" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszeben (Sibiu)
Feltöltő
Azonosító
589363
Feltöltve
2025.08.07. 13:33

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 25.08.07. 13:33

"Gheorghe Lazăr" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszeben (Sibiu)
Feltöltő
Azonosító
589360
Feltöltve
2025.08.06. 22:09

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 25.08.06. 22:09

"Gheorghe Lazăr" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyszeben (Sibiu)
Feltöltő
Azonosító
589362
Feltöltve
2025.08.07. 13:28
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 25.08.07. 13:28
Összesen 6 fotó

Műlap története

48 perce
A közösség publikálta Sántha Imre Géza "Gheorghe Lazăr" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.