Hajdúböszörmény, Bocskai tér
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Táncoló hajdúk

A város főterén, a Bocskai téren, a református templom mellett látható.

Felállítás1986. október 18.

Kotricz Tünde (TundeK62)
2009.06.20. 00:26
Hajdúböszörmény a Hajdúság legnagyobb városa, a maga 32 ezer lakosával. Az ország ötödik legnagyobb települése területi nagyság szerint.
Főterén, mely egyes útikönyvek szerint az egyik legszebb kisvárosi főtér ezen a vidéken, áll a Hajdútánc című szobor.
A szobor a hét ősi hajdúvárost szimbolizálja. A táncoló hajdúk lába alatt ott vannak a neveik, sorban.
Balról jobbra a következő városok jellemző férfialakjait láthatjuk: Hajdúhadház, Vámospércs, Hajdúszoboszló, Hajdúböszörmény, Polgár, Hajdúnánás, Hajdúdorog.

Ez egyike azoknak a városoknak, melyen kétszer is voltam fotózni, mert az időjárás közbeszólt, és a képek nem lettek olyanok, mint ahogy szerettem volna. Mivel csak húsz km van Debrecen és Böszörmény között, ezért ezt viszonylag könnyen megtehettem.
Ráadásul sikerült egy nagyszerű segítséget találnom, Borók Imre könyvtáros személyében, aki abban is segített, hogy a város szélén lévő alkotásokat is láthassam. A városi önkormányzat egy autót biztosított a számunkra, hogy körbejárhassuk a várost, amiért köszönet illeti őket is.
A nem túl magas talapzaton látható hajdúk valamivel nagyobbak, mint az életnagyság.
Az elől, középen álló hajdú a Hajdúböszörményt jelképező férfialak.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Hajd%C3%BAv%C3%A1ros
A szobrászról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kiss_Istv%C3%A1n_%28szobr%C3%A1sz%29

Cím alapján hasonló

"Hajdútánc" c. alkotás fotói Hajdúböszörmény településről

Feltöltő
Azonosító
20613
Feltöltve
2009.06.19. 11:40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Hajdútánc" c. alkotás fotói Hajdúböszörmény településről

Feltöltő
Azonosító
20614
Feltöltve
2009.06.19. 11:43

20615
Feltöltve
2009.06.19. 11:45

20616
Feltöltve
2009.06.19. 11:47

20617
Feltöltve
2009.06.19. 11:48

20618
Feltöltve
2009.06.19. 11:49

20619
Feltöltve
2009.06.19. 11:50

20620
Feltöltve
2009.06.19. 11:51

20621
Feltöltve
2009.06.19. 11:52

166052
Feltöltve
2014.05.17. 22:52
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Hajdútánc" c. alkotás fotói Hajdúböszörmény településről

Feltöltő
Azonosító
166053
Feltöltve
2014.05.17. 22:52
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ90/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Hajdútánc" c. alkotás fotói Hajdúböszörmény településről

Feltöltő
Azonosító
166054
Feltöltve
2014.05.17. 22:52
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/160 • ISO125

166055
Feltöltve
2014.05.17. 22:53
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/50 • ISO125

166058
Feltöltve
2014.05.17. 22:54

166059
Feltöltve
2014.05.17. 22:54
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Hajdútánc" c. alkotás fotói Hajdúböszörmény településről

Feltöltő
Azonosító
166060
Feltöltve
2014.05.17. 22:54
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Hajdútánc" c. alkotás fotói Hajdúböszörmény településről

Feltöltő
Azonosító
166061
Feltöltve
2014.05.17. 22:54
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Hajdútánc" c. alkotás fotói Hajdúböszörmény településről

Feltöltő
Azonosító
166062
Feltöltve
2014.05.17. 22:55
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Hajdútánc" c. alkotás fotói Hajdúböszörmény településről

Feltöltő
Azonosító
166063
Feltöltve
2014.05.17. 22:55
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Hajdútánc" c. alkotás fotói Hajdúböszörmény településről

Feltöltő
Azonosító
166064
Feltöltve
2014.05.17. 22:55
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Összesen 20 fotó

Műlap története

09.06.20. 00:26
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Hajdútánc" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.