Nádasdy Ferenc-emlékoszlop
Kastélypark 1.
Az alkotás Gróf Nádasdy Ferenc (1907-1944), a kastély utolsó birtokosa emlékére készült. A gróf a II. világháborúban hősi halált halt, utána pedig a Nádasdy-kastély kertjében temették el, a tó mellett egy kis dombon, ahol most az emlékoszlop áll. A holttest már nincs itt, ugyanis a hatvanas években a Farkasréti temetőtbe szállították. [1]
A mű nagyjából 2 méter magas. Az oszlop tetején egy érdekes dísz található, amely egy többarcú sárkányt ábrázol, utalva a Nádasdyak történelmi és katonai múltjára. A gömb pedig a napot szimbolizálja. A faragvány alatt egy kobvácsoltvas koronát láthatunk. Alatta pedig egy hosszú, emlékező szöveg olvasható:
„A honfoglalók feladatát nem a kiválasztottak tudata, nem a vagyonéhség, a birtoklás, nem a pénz, hanem a birodalombe vetett hit irányította. A honfoglalók történetét nem írta le egyetlen krónikás sem. A nyolcszáz éves Nádasdy családét sem. Az igaz történet titok maradt. Titok maradt az Árpád-ház kihalása, a Tőrk-Magyar viszony, a Habsburg birodalom igaz története, és titok maradt a XX. század, s benne a magyar arisztokrácia. A XX. század végére a magyar arisztokrácia a honfoglalók utódainak eltűnése is. Gróf Nádasdy Ferenc halála is titok. Ezt a titkot őrzi a fejfa."
Az alkotás alján jobb oldalt ez olvasható: "Faragta: Désy Károly 2004. szed." A bal oldalon pedig ez: "Kovácsolta: Bodnár József" A szöveg alatt pedig Makovecz Imre szignóját véltem felfedezni.
Az emlékoszlop hátulján egy szintén kovácsoltvas Nádasdy címer látható, alatta pedig egy emlékező szöveget olvashatunk:
"Gróf Nádasdy Ferenc, született 1907-ben, hősi halált halt 1944. október 26-án."
Alatta:
Állítatták gyermekei: Júlia, Katalin és Ferenc 2004.
A művet 2004. október 26-án, Nádasdy Ferenc halálának 60. évfordulóján avatták fel, a család élő tagjainak jelenlétében. Az oszlopot Makovecz Imre (1925-2011) építész tervezte, és Désy (máshol Dési) Károly székely fafaragó faragta. A kovácsoltvas részek Bodnár József budapesti mesterkovács munkái. [2]
Az emlékoszlop és a környezete is szép, látszik, hogy rendszeresen karban van tartva. A kastély megtekintését egyébként mindenkinek ajánlom, nagyon érdekes és különleges. A park és a kastély belépőjeggyel látogatható.
[2] Avatás, alkotók: https://www.nonprofit.hu/hirek/emlekoszlop-nadasdy-ferenc-sirja-helyen

"Nádasdy Ferenc-emlékoszlop" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/100 • 4.3mm • ISO91
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ180/100 • 1/100 • 4.3mm • ISO69

ƒ180/100 • 1/205 • 4.3mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nádasdy Ferenc-emlékoszlop" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/311 • 4.3mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nádasdy Ferenc-emlékoszlop" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/50 • 4.3mm • ISO61

ƒ180/100 • 1/334 • 4.3mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nádasdy Ferenc-emlékoszlop" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/50 • 4.3mm • ISO82

ƒ180/100 • 1/25 • 4.3mm • ISO97
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nádasdy Ferenc-emlékoszlop" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/100 • 4.3mm • ISO53
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nádasdy Ferenc-emlékoszlop" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/50 • 4.3mm • ISO77

ƒ180/100 • 1/100 • 4.3mm • ISO54
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nádasdy Ferenc-emlékoszlop" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/50 • 4.3mm • ISO53
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nádasdy Ferenc-emlékoszlop" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/50 • 4.3mm • ISO90
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nádasdy Ferenc-emlékoszlop" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/25 • 4.3mm • ISO92

ƒ180/100 • 1/119 • 4.3mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Nádasdy Ferenc-emlékoszlop" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/100 • 4.3mm • ISO94