Planetáris folklór
A beérkezett pályázatok számát nem ismerem, de olvasom, idén is rangos zsűri értékelte a pályaműveket úgy szakmai, mind kurátori szempontok alapján. [1] A kiállított alkotások közé tizennégy pályamű került, az idei válogatás nyertese Szalay Péter Planetáris folklór című alkotása. [2]
Nagy örömömre idén újra felélénkült a szoborpark kommunikációja, legalábbis nagyobb az aktivitás a Facebook oldalukon. Így most úgy gondolom, egy onnan származó bemutatást idézek. A lényeg, a honlapon többrétű a bemutatás, de van eltérés. Ez rövidebb számomra jobban adja vissza, amit a helyszínen magam is láttam, ill. látni véltem.
"Ez a szobor vizuális állásfoglalás. Egyetlen forma – két ellentétes jelentés, attól függően, honnan nézzük.
Az egyik oldalról nézve ismerős gesztust látunk: az ökölbe szorított kéz, amely generációk számára a "munkás ököl vasököl" jelentését hordozta. A másik nézőpontból az ökölből kiemelkedő középső ujj modern, provokatív üzenetet közvetít.
Szalay Péter szobrászi tudása és térérzékenysége teszi lehetővé, hogy mindez egyetlen műtárgyban jelenjen meg. Relief és szobor határán mozog, miközben geometrikus mintázata a szocreál építészeti díszítéseket, Vasarely optikai játékait, vagy egy méhsejtszerkezet precíz szerkezetét idézi.
A forma és tartalom feszültsége teszi emlékezetessé: egy világos állítás és egy rejtett gesztus egyensúlya – ellentét és azonosság ugyanabban a térben." [3]
[2] Nyertes pályamű: https://www.facebook.com/photo?fbid=1240740198057014&set=a.522193853244989
[3] Az alkotás leírása: https://www.facebook.com/kaliartpark/posts/pfbid02aA96qJ5tnk2y5TVSNKzZcadW1V1tmwHr5e7V2XTd8zityy4WchGv1oWzs32owJKNl
Leírás a honlapon + videó: https://kaliartpark.hu/item/planetaris-folklor
Angol leírás, sztori
From one side, it evokes a raised fist – once the symbol of working-class strength. From another, that same fist becomes a middle finger raised defiantly, carrying a universal message across generations.
Thanks to Szalay’s sculptural mastery and spatial awareness, these dual meanings are fused into one artwork. The form balances between relief and sculpture, its geometric patterns recalling socialist-realist architectural motifs, Vasarely’s optical illusions, or the strict logic of honeycomb grids.
The tension between gesture and meaning makes it unforgettable: clarity and ambiguity inhabit the same space."
Normál és archív fotók

"Planetáris folklór" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Adalék vagy máshol