Nepomuki Szent János

Szigetmonostor, Fő utca

Felállítás1807

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Göröntsér Vera
2025.07.31. 17:16
A település már az őskorban is lakott Szentendrei-szigeten található Szentendre és Göd között. Sokat megélt, de fekvése révén mégis szerencsés, sok bajt elkerülő helyiség. Minthogy törmeléksziget, a település magja a Dunától távolabb alakult ki. Történetét részletesen írják le honlapjukon.

Eredetileg a reformáció tanai hódítottak a szigeten, de a szatmári béke után erősödött a katolikus hatás. Történelmi "közjátékok" után, némi rivalizálást követően 1752-ben épült fel a katolikus templom.[1] A kicsit szerényen meghúzódó, de elég kopott – mégis láthatóan rendben tartott Nepomuki-szobor 1807 óta áll a templom közelében.

Szakavatott – forrással alátámasztott leírás "pasztilla" kutatásai alapján:
"A római katolikus templom közelében, utak találkozásánál, kovácsoltvas díszkerítéssel védve, négyzet alapú emelvényen, kiülő lábazattal és profilozott fejezettel tagozott pilléren 1807-ben emelt, provinciális barokk stílusú, korábban festett homokkő szobor. A frontálisan ábrázolt, álló szent papi ornátusban (csizma, gombsoros reverenda, csipkeszegélyű karing, almúcium, birétum), jobbjával mellkasára ölelt, pálmaágba ágyazott feszülettel, baljával felső fogásban a kereszt szárán, maga elé révedő tekintettel. Figuramagasság: kb. 105 cm. Tájolás: NyÉNy."
Források:
[1] Településtörténet: https://szigetmonostor.hu/szigetmonostor-tortenete/ [2]
[2] Terbók Attila a szoborról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Pasztilla/Nepomuki_Szent_J%C3%A1nos-szobrok

Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok

Cím alapján hasonló

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Szigetmonostor
Feltöltő
Azonosító
588813
Feltöltve
2025.07.26. 16:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 25.07.26. 16:04

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Szigetmonostor
Feltöltő
Azonosító
588814

588812

588815

588817

588818

588816

588819

588820

Összesen 9 fotó

Műlap története

13 órája
Göröntsér Vera publikálta "Nepomuki Szent János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.