Fülest kaptam, így egy kevésbé melegnek ígérkező napon kirándultam a Szentendrei-szigetre, Szigetmonostorba. Rövidke, romantikus ringatózás után a komppal meg is érkeztem és kezdetét vette a kicsit hosszabb gyalogtúra a szigeten... tikkasztó hőségben, tűző napon. Sokat láttam, bár a kijelölt célpont megfejtése még várat magára. Emberrel szinte nem találkoztam, kérdezni nem volt kitől, vagy alig.
A buszmegállót kerestem (buszt nem láttam), véletlen bukkant elém ez az ivókút. Technikai okok miatt a vizet nem kóstoltam meg.
Nagyon élveztem viszont a kutacska díszítésének sokszínűségét, hiszen a praktikus szempontokon túl igazi élvezeti értéket nyújt. Közben ötletes, a nagy egész olyan piciny részletekből áll össze, amikről közelről nézve kiderül, mosolyt fakasztó, játékos figurák (máskor meg "csak" díszek).
A net-en keresgélve több meglepetés ért. Egyrészt úgy tűnik, Szigetmonostor pezsgő életet él. Másrészt, hogy ebből nem kevés részt vállal az alkotó: Várbíró Kinga Evelin.
Róla úgy gondoltam, fiatal, lelkes lokálpatrióta (utóbbi bizonyított), amikor megtaláltam jubileumi kiállításáról szóló összefoglalót, a nagyonis kerek év pedig az 50-es 2022-ben. Viszont ebből azt lehet megtudni, sokrétű művész, sok-sok szobor alkotója, ti. résztvevője volt a Monostori Művésztelepnek is, és bár diplomamunkája porcelánból készült, szobrainak anyaga többnyire beton. ^[1]
Egy másik találat, egy interjú, amiben megint a sokrétűséget érzékelem és a hazaérkezés örömét. Beszédes cím: „Van választásom,hogy mire koncentrálok ebben a világban". Érdeklődőknek érdekes olvasmány lehet.
Az ivókútról is szó esik... Kulcsszó: közösség: "Meghat a gondolat, hogy pont egy kutat készíthettem ide, ami az életadás, a forrás, a keresztelés szimbóluma. Amikor három éve megújult a piactér, és a község megrendelte tőlem ezt a köztéri ivókutat, sokat gondolkodtam, mit szeretnék adni a közösségnek. Mivel én is napjában többször elsétálok mellette, olyan kutat akartam készíteni, amely nemcsak fizikai, hanem lelki értelemben is felüdíti a járókelőket – és engem is. Emellett annak a kifejezésére törekedtem, hogy mi itt a Duna ölelésében vagyunk. Az ölelésben való létezést, a lebegést, az árral való úszást, a lubickolást, a szabadságot, amit a szigeten megélünk, vágytam megeleveníteni. Így jelent meg előttem ez a lény, aki kicsit szitakötőre, kicsit kérészre, de kicsit egy mesebeli vízi lényre is hasonlít. Azáltal, hogy nem egy konkrét figurát formáztam meg, remélem, hogy a nézőben folytatódik, interaktívvá válik és állandóan újjászületik az alkotás. Van egy listám arról, miket mondtak már rá az emberek, több mint tizenhárom dolgot írtam eddig fel, szóval azt hiszem, sikerült. Van olyan kisgyerek, aki szerint az Így neveld a sárkányodat című mese egyik szereplőjét ábrázolja, és láttam olyat is, amikor egy óvodás a kerékpáros tudományát mutatta meg neki, odakiáltva: „Nézd, kedves sárkány, tudok biciklizni!” A figurát különféle nyomatokat ábrázoló mozaikok veszik körbe, amiket barátokkal raktunk fel. Ezáltal még közösségibb lett ez a közösségi tér."^[2]

---