I. világháborús emlékmű
Óvoda utca
Az emlékmű egy négyszögletes obeliszk, felső részén egy kereszt látható, alatta egy díszes, koszorús elem látható. Elején harci sisak alatta keresztben elhelyezett puska és kard látszik. Az obeliszk a halhatatlanság és az emlékezés ősi szimbóluma, míg a harci eszközök ábrázolása keménységet, határtalan bátorságot és a katonai hőséget fejezi ki. Felirata "EMLÉK" majd alatta lévő véset felirata: "melyet Kecskéd község és amerikai testvéreink szeretete állított a háborúban elesett hőseinknek 1929-ben." Az obeliszk a halhatatlanság és az emlékezés ősi szimbóluma, míg a ábrázolása keménységet, határtalan bátorságot és a katonai hőséget
Az obeliszk elején van még egy felirat, amit biztos, hogy később véstek rá (gyanitom, hogy az "EMLÉK" alatti szöveg is jóval később került oda), ugyanis az áll ott: I. világháborús emlékmű.
Ez nagy hiba, hogy nem vették ezt észre a megbízók? 1929-ben még nem lehetett fogalmuk az embereknek, hogy lesz még egy világháború, így sorszámot sem adtak neki, csak annyit mondtak, hogy világháború.
A talapzat hátulján Sajó Sándor Magyarnak lenni versének utolsó sorai láthatóak:
"Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,
Vérünkbe oltva ősök honszerelmét,
Féltőn borulni minden magyar rögre,
S hozzátapadni örökkön-örökre!..."
A Rákóczi Szövetség kecskédi szervezete szervezésében történt meg az I. világháborús emlékmű újraavatása a magyar hősök napja alkalmából 2001-ben.

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ1650/1000 • 1/645 • 6.1mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ1650/1000 • 1/557 • 6.1mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ1650/1000 • 1/913 • 6.1mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ1650/1000 • 1/1153 • 6.1mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ1650/1000 • 1/612 • 6.1mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ1650/1000 • 1/585 • 6.1mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ1650/1000 • 1/994 • 6.1mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ1650/1000 • 1/587 • 6.1mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ1650/1000 • 1/694 • 6.1mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Műlap története
Ez a műlap tagunk 200. műlapja, gratulálunk!