Budapest, II. kerület, Margit híd
Archív képek
További képek a Fotólistában

Az alkotások a híd pillérjein láthatóak.

Felállítás1876

Szűcs László (restaurátor, közreműködő)

Aerdna
2009.06.19. 08:20
A Margit-híd pillérszobrai régóta lenyűgöznek. Monumentalitásuk ellenére kecsesek és rendkívül részletgazdag kidolgozásúak. A II. világháború óta azonban az eredeti nyolc szobor helyett csak hét volt közülük látható a híd pillérein, melyek az attribútumok alapján Niké és Héraklész-szobrok. A parthoz közelebbi pilléreken a nőalakok, a távolabb levő pilléreken a férfialakok helyezkednek el. Az egyik Héraklész-szobor megsemmisült a háború idején, és pótlására csak most az utolsó nagy rekonstrukció alkalmával került volna sor. A pótolandó szobor 50 köbméter osztrák import kőből készült volna, ám még mind a mai napig nem került a helyére. A híd többi pillérszobrát restaurálták.

A híd 1876-ban került átadásra, majd a harmincas években átépítették, szélesítésre került az útpálya. Ezt követően a II. világháború után építették át a hidat, ismét szélesítették azt, 1948-ban adták át a forgalomnak. A pillérszobrokat ekkor restaurálták (lásd archív fotó), melyben részt vett Krasznai Lajos szobrászművész is. Ezt követően 1978-ban, majd 2009-ben került sor az újabb hídfelújításra, a teljes átadásra 2011. december 20-án került sor.

Az utolsó felújítás alkalmával a szobrok restaurálására és a Herkules-szobor pótlására többször kiírásra került a pályázat. Emiatt majdnem csúszott a híd rekonstrukciója.

A Margit-híd egyik pillérszobra szerepel egy francia építészeti könyvben is.
Források:
http://nol.hu/kult/20090905-felekszerezik_a_margit_hidat
http://hvg.hu/itthon/20110916_margithid_felujitas_csuszas
http://www.bkk.hu/fejleszteseink/margit-hid-felujitasa/
http://hu.wikipedia.org/wiki/Margit_h%C3%ADd
További linkek
Az alkotóról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Adolphe_Thabard
Kozma János
2010.11.07. 13:38
Adolphe-Martial Thabard (Limoges, 1831. november 13. – Clamart, 1905. december 2.) francia szobrászművész. Francique Duret tanítványa. A Palais Royal-t, a Sourbonne-t, Hôtel de Ville-t és számos templomot díszítenek szobrai. Ő készítette a budapesti Margit híd hajóorrszerű szobordíszeit is. Forrás. Wikipédia
Aerdna
2014.09.25. 18:27
A II. világháború óta hiányzó Herkules-szobor pótlásának munkálatai befejeződtek, lebontották körülötte az állványzatot.

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
20570
Feltöltve
2009.06.19. 08:14

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.06.19. 08:14

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
34711
Feltöltve
2009.11.08. 19:01

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.11.08. 19:01

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

2003.05.07.
Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
43615
Évszám
2003
Feltöltve
2010.02.17. 15:52

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.02.17. 15:52
2003
2003.05.07.

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
43616
Feltöltve
2010.02.17. 15:53

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 10.02.17. 15:53

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
48864
Feltöltve
2010.04.07. 17:47

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.07. 17:47

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

A kép forrása: orszagalbum.hu Adolphe-Martial Thabard (Limoges, 1831. november 13. – Clamart, 1905. december 2.) francia szobrászművész. Francique...Teljes szövegA kép forrása: orszagalbum.hu Adolphe-Martial Thabard (Limoges, 1831. november 13. – Clamart, 1905. december 2.) francia szobrászművész. Francique Duret tanítványa. A Palais Royal-t, a Sourbonne-t, Hôtel de Ville-t és számos templomot díszítenek szobrai. Ő készítette a budapesti Margit híd hajóorrszKevesebb szöveg
Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
70699
Fotózva
2009. február
Feltöltve
2010.11.06. 10:16
EXIF információk...
Panasonic / PHOTOfunSTUDIO

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Kozma János 10.11.06. 10:16
2009. február
A kép forrása: orszagalbum.hu Adolphe-Martial Thabard (Limoges, 1831. november 13. – Clamart,...Teljes szövegA kép forrása: orszagalbum.hu Adolphe-Martial Thabard (Limoges, 1831. november 13. – Clamart, 1905. december 2.) francia szobrászművész. Francique Duret tanítványa. A Palais Royal-t, a Sourbonne-t, Hôtel de Ville-t és számos templomot díszítenek szobrai. Ő készítette a budapesti Margit híd hajóorrszKevesebb szöveg

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Most itt tartunk. Én nem látom, hogy felújították volna. De reménykedjünk
Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
83609
Feltöltve
2011.04.23. 23:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ800/100 • 1/180 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.04.23. 23:50
Most itt tartunk. Én nem látom, hogy felújították volna. De reménykedjünk

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Híd-restauráció
Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
83610
Feltöltve
2011.04.23. 23:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ550/100 • 1/280 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 11.04.23. 23:50
Híd-restauráció

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Nem úgy néz ki mint amit restauráltak
Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
96687
Feltöltve
2011.10.12. 14:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.10.12. 14:22
Nem úgy néz ki mint amit restauráltak

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
96688
Feltöltve
2011.10.12. 14:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.10.12. 14:23

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Niké. A görög mitológiában a győzelem istennője. A görögöknél a szobrászat kedvelt témája, gyakran szárnyas nőalakként ábrázolták. M...Teljes szövegNiké. A görög mitológiában a győzelem istennője.
A görögöknél a szobrászat kedvelt témája, gyakran szárnyas nőalakként ábrázolták.
Minden pillér északi és déli oldalán egy-egy Herkules és Niké szobor néz a habokba, egy-egy hajóorrban.
(A Margit híd pillérein összesen nyolc szobor volt látható, ezeKevesebb szöveg
Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
102851
Feltöltve
2012.01.12. 23:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ110/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.01.12. 23:58
Niké. A görög mitológiában a győzelem istennője. A görögöknél a szobrászat kedvelt témája, ...Teljes szövegNiké. A görög mitológiában a győzelem istennője.
A görögöknél a szobrászat kedvelt témája, gyakran szárnyas nőalakként ábrázolták.
Minden pillér északi és déli oldalán egy-egy Herkules és Niké szobor néz a habokba, egy-egy hajóorrban.
(A Margit híd pillérein összesen nyolc szobor volt látható, ezeKevesebb szöveg

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
104902
Feltöltve
2012.02.19. 09:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ63/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.02.19. 09:06

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
106629
Feltöltve
2012.03.15. 21:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ180/10 • 1/400 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.03.15. 21:27

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
139283
Feltöltve
2013.05.27. 18:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.05.27. 18:05

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
139290
Feltöltve
2013.05.27. 19:09

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.05.27. 19:09

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
141916
Feltöltve
2013.06.30. 19:18
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.06.30. 19:18

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
141917
Feltöltve
2013.06.30. 19:19
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.06.30. 19:19

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
141918

141919
Feltöltve
2013.06.30. 19:19
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.06.30. 19:19

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
141920
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.06.30. 19:20
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ34/10 • 1/900 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.06.30. 19:20
2005. január

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
141921
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.06.30. 19:20
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/700 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.06.30. 19:20
2005. január

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
172577
Feltöltve
2014.07.18. 21:05

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.07.18. 21:05

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
172972
Feltöltve
2014.07.21. 07:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ59/10 • 1/400 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.07.21. 07:30

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

A Herkules-szobor készülőben. 2014.07.20.
Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
172973
Évszám
2014
Feltöltve
2014.07.21. 07:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ59/10 • 1/320 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.07.21. 07:30
2014
A Herkules-szobor készülőben. 2014.07.20.

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

2014.07.20.
Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
172974
Évszám
2014
Feltöltve
2014.07.21. 07:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.07.21. 07:31
2014
2014.07.20.

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
172975
Feltöltve
2014.07.21. 07:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ56/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.07.21. 07:33

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
180181
Feltöltve
2014.09.19. 23:05
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.09.19. 23:05

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
180182
Feltöltve
2014.09.19. 23:06
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.09.19. 23:06

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
180183
Feltöltve
2014.09.19. 23:11
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.09.19. 23:11

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Elkészült a hiányzó Herkules-szobor. 2014.09.24.
Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
180999
Évszám
2014
Feltöltve
2014.09.25. 18:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ59/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.25. 18:09
2014
Elkészült a hiányzó Herkules-szobor. 2014.09.24.

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
181000
Feltöltve
2014.09.25. 18:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ59/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.25. 18:11

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
181001
Feltöltve
2014.09.25. 18:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ71/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.09.25. 18:13

181002

248822
Feltöltve
2016.08.07. 22:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.08.07. 22:48

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
248823
Feltöltve
2016.08.07. 22:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.08.07. 22:48

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
248824
Feltöltve
2016.08.07. 22:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ44/10 • 1/1300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.08.07. 22:49

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
248825
Feltöltve
2016.08.07. 22:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.08.07. 22:49

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
248826
Feltöltve
2016.08.07. 22:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.08.07. 22:50

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317990
Feltöltve
2018.07.15. 15:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.07.15. 15:56

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
338936
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2019.01.12. 22:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.01.12. 22:41
2017. augusztus

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
338937
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2019.01.12. 22:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.01.12. 22:42
2017. augusztus

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
338938
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2019.01.12. 22:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.01.12. 22:43
2017. augusztus

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
506436
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2022.10.26. 09:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1300 • 41.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.26. 09:37
2018. június

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
506437
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2022.10.26. 09:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ41/10 • 1/1000 • 62.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.26. 09:37
2018. június

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
506438
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2022.10.26. 09:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1300 • 4.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.26. 09:37
2018. június

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
506439
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2022.10.26. 09:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • 4.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.26. 09:39
2018. június

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
538344
Feltöltve
2023.09.17. 09:15
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ54/10 • 1/800 • 26.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.09.17. 09:15

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
538345
Feltöltve
2023.09.17. 09:15
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/640 • 64.9mm • ISO80

538346
Feltöltve
2023.09.17. 09:15
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ50/10 • 1/500 • 20.5mm • ISO80

538347
Feltöltve
2023.09.17. 09:15
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ47/10 • 1/160 • 16mm • ISO80

538348
Feltöltve
2023.09.17. 09:15
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ43/10 • 1/160 • 12.9mm • ISO80

538349
Feltöltve
2023.09.17. 09:15
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ43/10 • 1/500 • 12.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.09.17. 09:15

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
540913
Feltöltve
2023.10.03. 14:41
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ49/10 • 1/100 • 18.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.10.03. 14:41

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
540914
Feltöltve
2023.10.03. 14:41
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ52/10 • 1/80 • 23.3mm • ISO100

540915
Feltöltve
2023.10.03. 14:41
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ45/10 • 1/100 • 14.1mm • ISO80

540916
Feltöltve
2023.10.03. 14:41
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/80 • 35.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.10.03. 14:41

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
540917
Feltöltve
2023.10.03. 14:42
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/80 • 36.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.10.03. 14:42

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
540918
Feltöltve
2023.10.03. 14:42
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ52/10 • 1/80 • 22.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.10.03. 14:42

Archív fotók

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

A háborút követően restaurálták a sérült szobrokat.
Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
135317
Forrás
www.krasznailajos.hu
Feltöltve
2013.04.05. 21:11
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.04.05. 21:11
Archív felvétel
A háborút követően restaurálták a sérült szobrokat.

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Krasznai Lajos restaurálás közben (a II. világháború után)
Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
135319
Forrás
www.krasznailajos.hu
Feltöltve
2013.04.05. 21:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.04.05. 21:13
Archív felvétel
Krasznai Lajos restaurálás közben (a II. világháború után)

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

Egyszerűen gyönyörű.
Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
135320
Forrás
www.krasznailajos.hu
Feltöltve
2013.04.05. 21:18
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.04.05. 21:18
Archív felvétel
Egyszerűen gyönyörű.

"Margit híd-szobor" c. alkotás fotói

"A hídpillér egyik szobrának felújítása"

Fotó: Domonkos Endre
Alkotó
Adolphe ThabardSzűcs László (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
189217
Forrás
Budapest folyóirat, 1978. július
Évszám
1978
Feltöltve
2014.12.04. 11:12
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.12.04. 11:12
1978, Archív felvétel
"A hídpillér egyik szobrának felújítása"

Fotó: Domonkos Endre
Összesen 62 fotó

Műlap története

23.10.03. 14:42
2 új fotót töltöttem a "Margit híd-szobor" műlaphoz
23.10.03. 14:41
4 új fotót töltöttem a "Margit híd-szobor" műlaphoz
23.09.17. 09:15
6 új fotót töltöttem a "Margit híd-szobor" műlaphoz
22.10.26. 09:39
1 új fotót töltöttem a "Margit híd-szobor" műlaphoz
22.10.26. 09:37
3 új fotót töltöttem a "Margit híd-szobor" műlaphoz
19.02.14. 09:12
Megérintettem a "Margit híd-szobor" alkotást
19.01.12. 22:43
1 új fotót töltöttem a "Margit híd-szobor" műlaphoz
19.01.12. 22:42
1 új fotót töltöttem a "Margit híd-szobor" műlaphoz
19.01.12. 22:41
1 új fotót töltöttem a "Margit híd-szobor" műlaphoz
18.07.15. 15:56
1 új fotót töltöttem a "Margit híd-szobor" műlaphoz
18.04.03. 14:18
A "Margit híd-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.08.07. 22:50
1 új fotót töltöttem a "Margit híd-szobor" műlaphoz
16.08.07. 22:49

16.08.07. 22:48

16.08.01. 15:17
Megérintettem a "Margit híd-szobor" alkotást
16.04.07. 17:05
Megérintettem a "Margit híd-szobor" alkotást
15.01.21. 15:22
Megérintettem a "Margit híd-szobor" alkotást
14.12.04. 11:12
1 új fotót töltöttem a "Margit híd-szobor" műlaphoz
14.09.19. 23:11
1 új fotót töltöttem a "Margit híd-szobor" műlaphoz
14.09.19. 23:06
1 új fotót töltöttem a "Margit híd-szobor" műlaphoz
14.09.19. 23:05
1 új fotót töltöttem a "Margit híd-szobor" műlaphoz
14.07.18. 21:05
1 új fotót töltöttem a "Margit híd-szobor" műlaphoz
13.05.27. 19:09
1 új fotót töltöttem a "Margit híd-szobor" műlaphoz
13.05.27. 18:05
1 új fotót töltöttem a "Margit híd-szobor" műlaphoz
13.04.01. 13:39
A "Margit híd-szobor" műlap gondozása átadásra kerültAerdna tagunknak
12.03.15. 21:27
1 új fotót töltöttem a "Margit híd-szobor" műlaphoz
12.02.19. 09:06
1 új fotót töltöttem a "Margit híd-szobor" műlaphoz
12.01.12. 23:58
1 új fotót töltöttem a "Margit híd-szobor" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.