"Lelkiismeretes diplomataként azonnal tájékozódott a fogadó állam belpolitikai és gazdasági viszonyait illetően, s aggodalommal értesült a szövetséges Habsburg uralkodó nyugat-európai hadszíntereken történő fellépését akadályozó magyarországi felkelésről. A körülmények megismerését követően azonban, fokozatosan megváltozott a véleménye, immáron nem a törvényes hatalom ellen lázadó tömeg fellépéséről számolt be feletteseinek. Rákóczival, a mozgalom vezetőjével történt találkozásait követően úgy írt John Churchillnek, vagyis Marlborough hercegének, a XIV. Lajos ellen harcoló szövetséges hadak főparancsnokának, hogy a Rákóczi által kifejtett álláspont minden tekintetben helytálló, vagyis, „what he mentions of matter of Fact is literally true”, s egy fegyverre kelt nemzet vívja szabadságharcát. A londoni diplomáciát irányító Robert Harley államtitkárnak pedig kifejtette, hogy egy nemzet, mely a megsértett jogai miatt már hétszer volt kénytelen fegyvert fogni, joggal óvatos, és megfelelő nemzetközi garanciákat vár, hiszen „there are too good grounds for these suspicions … and ought to take all humane precautions for their future security.”
Igen, mondhatjuk, hogy Stepney, közvetítő diplomataként az 1705 és 1706 folyamán Nagyszombatban tartott tárgyalásokon nem tudott eredményt elérni, de tisztában volt azzal, hogy nem a törvényes rendet felborítani akaró lázadók, hanem egy nemzet küzd alkotmányosan igazolt szabadságjogaiért. Rákóczi egyenesen így fogalmaz önéletírásában: „Lord Stepney Anglia részéről és Rechteren gróf Hollandia részéről, elismerték sérelmeink igazát, de a bécsi udvar állandóan makacsul visszautasította, vagy megkerülte ajánlatainkat.” Ezt a magatartást egyébként Richard Warre helyettes hadügyi államtitkár, Stepney aktív és kezdeményező közvetítő tevékenysége nyomán így értékelte: „Európa közös ügye szenvedi kárát az udvar magatartásának”, hiszen a bécsi udvar tárgyalási hajlandósága az angol/holland hadak előretörésének függvényében csökkent. A tárgyalások megszakadását követően Stepneyt 1706. szeptember 21-én fogadták utoljára a bécsi udvarban, majd 25-én végleg elhagyta a császárvárost. "

---