Rollelező
Nem a kert felől közelítettem, ami szerencse, mert konkrétan csak egy alkotásról tudtam, a kertbéli Csillagnézőről. De nem jöttem zavarba, hiszen, ha bárhol is látok szobrot, fényképezek.
Újabb alkotás, ami a kiállítás megtekintésére invitál és amit jól ismerünk már évek óta. Ki ne látta volna a belvárosban, a Duna utcánál lévő példányt!, de Balatonalmádiban, az Európa szoborparkban is van egy.
Az itteni példány szignója pedig arról is informál, hogy ez itt a harmadik a háromból, vagyis minden példányt megismertünk. Ő tehát az utazó nagykövet! Szerintem itt a számozás azt is jelenti, Boldi nem is szándékozik többet készíteni, a sort lezárta.
Boldi, az a Kossuth-díjjal is elismert szobrász, akiről nem túl sok infót lehet találni a net-en. Gondolom, ennek szerénység lehet az alapja. A másik műlapon idézett nyilatkozat valahogy kivételnek tűnik, honlapján tények, számok, nincs felsorolás "szereplésekről" a médiákban.
Egy videó mégis. A 2022-ben rendezett fertődi kiállítás videója mutatja, az ott, akkor a kertben elhelyezett alkotásokat és a kiállítás benti anyagát is, ami mintha egy bővebb változata lenne a mostani, Gödöllőn láthatónak.
Kísérő szöveg, részletek az amúgy kő alapanyagú kollekció kapcsán: "Boldi-szobrász. Professzionális anyagkezelés. Természetelvű gondolkodásmód. (...) Boldi műveit szemlélve elmondható, hogy az alkotó rendkívűl tudatos, diszkúrziv művészi programot, csak rá jellemző, jól beazonosítható formanyelvet valósít meg minden egyes alkotásában...." [2]
Mutatom még a gödöllői kiállítás anyagának fotóit, amit ottjártamkor készítettem: https://www.kozterkep.hu/mappak/megtekintes/4083
[2] Kiállítás az Eszterházy-kastélyban, Fertőd: https://sculptor.hu/video-2/
Normál és archív fotók

"Rollelező" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Adalék vagy máshol