És mint mindennek, ennek is eljött az ideje!
Már akkor, amikor elkészült a Kertész Intézet épületének rekonstrukciója, több kísérletem is volt, hogy az épületet belülről, ill. körben, a költők-írók mellszobrait meglátogassam és fotózzam. Sajnos, lepattantam, engedélyt nem, csak ajánlatot kaptam: használjam fel az intézet fotóit a megadott pontos, szó szerinti sajtószöveggel! Köszöntem, de nálunk ugye ez nem...
Azóta is törtem a fejem, egy ilyen objektum, ami közcéljú és közművelődési feladatokat lát el, vajon hogy intézi ügyeit hermetikusan zárt ajtók mögött? És eljött a 2025 évi Múzeumok éjszakája, meghírdetett programokkal, így az épület bejárása. A cél pedig az eddig legizgalmasabb és legtitokzatosabb dombormű megkörnyékezése, amiről csak távoli fotót láttam, róla infó alig. Az említett sajtószövegben ennyi: "Az épület belső teraszának északnyugati fala előtt toszkán jellegű oszloppárok között, konzolos kialakítású kútra felépített spiáter szoborcsoport áll. Az együttes két fiút ábrázol, csókolózó nyúl-párral. Alkotói jelzés nincs a szobron." ^[1]
Időközben megtalált – Kún Emese tollából: "A szobor a bűnbeesés tematikáját gyermekalakokkal és két szimbolikus, csókot váltó nyúllal ábrázolja..." (itt már feltételezésként felmerül az alkotó neve).^[4]
Az épület eredetileg a kazángyáros, Eisele Vilmos és családja számára épült azokkat a jellemzőkkel, amit az Andrássy út közelségében épített villák többsége is mutat. A korszak a századfordulót követő évek, a külsőt a szecesszió, a modernitás jegyei, a belsőt eredetileg a különböző neo-irányzatok határozzák meg. Nehéz sora volt – ideértve, hogy 1948-ban állami tulajdonba került és idősek otthonának adott helyet, aminek következtében eléggé megviseltté vált.
A felújítás 2020-ra készült el, ahol a cél a megmaradt értékek megőrzése, míg minden további elem pótlása modern stílusban történt úgy, hogy illeszkedjen a meghatározó környezetbe. ^[2][3]
A dombormű egyike az örökségnek. Sajnos, nem érdemelte ki egy restaurátor munkáját.
Ragyogó helyen van, a télikertből kinézve, de a kertből is látható. Valódi, századfordulós hangulatot hordoz, kedves zsáner-alkotás, ami erősíti a megörökölt korszakot jellemző hangulatot. Más kérdés, hogy most éppen a következő program kellékei, középen egy vetítővászon takarta :(
A két pucér gyermek (egyikük lány!) bizalmas kettősben áll a baloldalon, a fiú talán súg valamit a kislánynak. Az is lehet, hogy a túloldalon csókolózó (és tényleg!) nyuszikat nézik. Mögöttük, körülöttük falombok, kert.
Sajnos, én sem találtam szignót. A bejárást vezető úr elmondása szerint nagy valószínűséggel Ligeti Miklós alkotása. De szép lenne, ha igazolódna!
Kapcsolódóan hozzáteszem, Ligeti készítette az Eisele család síremlékét kb. másfél évtizeddel később, mint ahogy az idősebb családtagok (Eisele József és felesége) elhunytak, így valószínű, hogy fiúk, Eisele Vilmos volt a megbízó. Volt tehát kapcsolat, írásos nyoma azonban sajnos, nincs.
Eddig gondolatok tőlem. A később talált írás (Építészfórum, Kún Emese) ugyancsak felveti a kapcsolatot a dombormű és a síremlék között és stílusbeli meghatározás alapján valószínűsíti Ligeti Miklóst, mint alkotót. ^[4]
Utóbbi írás ajánlott olvasásra és azért is, mert jellegzetes képeket közöl az épületről, így a belső összképről is.

---