Altius
Micsoda ajándék! Tehát ma átszervezés, programok felcserélése, futás!
Ami valahogy kimaradt, a még hivatalos megnyitás előtt álló intézmény nem látogatható, minden kapun nyomtatott szöveg tiltja a bemenetelt. Eleinte távolról és a rácsok között becsúsztatott géppel fotóztam, de később találtam egy kaput, ami nyitva volt és kiírást nem láttam. Viszont egy teremtett lélek nem volt, akivel megbeszélhettem volna, hogy én csak... Így aztán egy lépcsőn felszaladtam (nem volt kiírás) és körbefutottam a csillogó csodát, ami ott szikrázott az épület előtt.
Az alkotás 5 méter magas, ún. gyöngyszórt rozsdamentes acélból készült. A megformált test apró, lencseszerű korongokból építkezik. Így lesz a szobor egyszerre "erőteljes és szinte áttetszően könnyed". Meglepetésként a kitárulkozó alak hátoldala nyitott, ettől érezhetjük elvontnak (mint ahogy az is). Olvasom: "a fizikai és a szellemi lét közötti átmenetre, átjárásra utal".
A címről: Altius (latin) jelentése „Magasabbra!”, "...az olimpiai mozgalom jelmondatára utal (Citius, altius, fortius - Gyorsabban, magasabbra, erősebben)".
Az elhelyezésről Majoros Áron szavai: „a női test arányrendszerének finomsága, kecsessége és líraisága miatt azért kerül az épület előtti letisztult geometrikus osztású térbe szerves ellenpontként a szobor, mert környezete attól humánusabbá és szerethetőbbé válik”.
Majoros Áront kiválasztották a feladatra. A döntés indoklásánál szakírót idéznek: „Majoros finoman stilizáló, de mindvégig organikus plasztikájának szellemi középpontjában az emberi lélek egyszer magát felfedő, máskor elbújó, talán soha nem materializálható illékonysága áll”. Részben ez az indok, mivel az alkotás megformálásának célkitűzése az elkészült épület, a megbízó egyesület szellemiségének, "a fiatalság, az egészség, a bátorság, a lelkesedés és a győzelem iránti vágy emelkedettségének" megjelenítése volt.

"Altius" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!