Organikus mikrovilág

Kecskemét, Nyíri út 38.

Kecskemét
Nyíri út 38.
A kórház ebédlőjében található.

Avatás1980. december

Fabók Gyula (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szapet
2025.08.18. 09:26
A Kecskeméti Megyei Kórház (mai nevén Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház) Nyíri út 38. szám alatti építkezése 1975-ben kezdődött Marosi Miklós (Közti) Ybl-díjas építész tervei alapján. A 680 ágyas központi tömb épületét 1980. decemberében adták át.[1] Az intézményt rendkívül gazdagon díszítették művészeti alkotásokkal, melyek többsége az elmúlt évek folyamán már dokumentálásra került az oldalon, azonban van még "köztérképezésre" váró műremek. Még az év elején vettem fel a kapcsolatot a kórházzal és nemrég volt szerencsém látogatást tenni náluk és célirányosan bejárni a főépületet és a kertet.

Fabók Gyula festőművész 1979. közepén kapta a megbízást az új kecskeméti megyei kórház gazdasági épületének ebédlőjébe elhelyezendő nagyméretű - 3,30 * 11,30 méteres - zománc falikép elkészítésére. [2]

Fabók Gyula 1960-65 között a Képzőművészeti Főiskolán többek között olyan nagynevű mesterektől tanult, mint Hincz Gyula, Szentiványi Lajos és Barcsay Jenő. Már másodéves főiskolás korában felfedezte a tűzzománc technikáját, amelyet a Lampart Zománcipari Művek kőbányai üzemegységének támogatásával kezdett el művészi célokra alkalmazni. A tűzzománc lényege, hogy üveget égetnek magas hőmérsékleten (kb 800 C fokon) fémlemezre.[3]

"Murális művészetének jelentős alkotása az 1981-ben (sic! 1980), a Kecskeméti Megyei Kórház számára készített "Az organikus mikrovilág" című nagyméretű munkája, amely szintén egy-két alapszínre építkezve, szimmetriákkal és aszimmetriákkal, de súlyos arányosságokkal, szerves és némileg folklorisztikus motívumokkal válik jelentős művé."[4]

Hálás köszönetem Nagyné Szigeti Dóra kommunikációs vezetőnek és kolleganőjének az idegenvezetésért!
Források:
[1] 40 éves a Nyíri úti kórháztömb: 1. rész - Marosi Miklós Ybl-díjas építész: https://keol.hu/kecskemet-bacs/40-eves-a-nyiri-uti-korhaztomb-1-resz-marosi-miklos-ybl-dijas-epitesz
[2] Köztéri munkák - 1980. november - Művészet, 1981 (22. évfolyam, 11. szám): https://adt.arcanum.com/hu/view/Muveszet1960_1981/?pg=740&layout=s (Arcanum előfizetős adatbázis)
[3] Egy művész vallomásai a zománc tiszteletéről - Nógrád, 1969. december 30. (25. évfolyam. 301. szám): https://adt.arcanum.com/hu/view/NogradMegyeiHirlap_1969_12/?pg=198&layout=s (Arcanum előfizetős adatbázis)
[4] Jelenetek és jelenések Fabók Gyula tűzzománcművészete - Magyar Iparművészet, 2007 (14. új folyam, 3. szám): https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarIparmuveszet_2007/?pg=195&layout=s (Arcanum előfizetős adatbázis)
További linkek
Fabók Gyula életrajza (KMML): https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/1189

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Organikus mikrovilág" c. alkotás fotói

Alkotó
Fabók Gyula (festőművész)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
590036
Feltöltve
2025.08.17. 21:55
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/100 • 4mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 25.08.17. 21:55

"Organikus mikrovilág" c. alkotás fotói

Alkotó
Fabók Gyula (festőművész)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
590037
Feltöltve
2025.08.17. 21:55
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/50 • 4mm • ISO80

590038

590039

590040
Feltöltve
2025.08.17. 22:01
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/50 • 4mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 25.08.17. 22:01

"Organikus mikrovilág" c. alkotás fotói

Alkotó
Fabók Gyula (festőművész)
Település
Kecskemét
Feltöltő
Azonosító
590041
Feltöltve
2025.08.17. 22:01
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/50 • 4mm • ISO200

590042

590043

590044
Feltöltve
2025.08.17. 22:01
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/50 • 4mm • ISO160

590045

590046

590047
Feltöltve
2025.08.17. 22:01
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/25 • 4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 25.08.17. 22:01
Összesen 12 fotó

Műlap története

10 órája
Szapet publikálta "Organikus mikrovilág" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.