Lépcsőházi üvegablakok
Végülis látszik, hogy nem akárki lakta, ill. később vásárolta meg az épületet. Az épületet Korb Flóris tervezte, aki maga is itt lakott, sőt irodája is itt volt 1911-től. [1]
Ha az ember nem csak a kapunyitásra koncentrá – hiszen valahogy be kell jutni és az nem mindig könnyű – már a homlokzaton is láthatja az apró csodákat, ami mutatja, ez az épület különleges. A kapu körül és a homlokzaton apró kerámia-mozaikok villannak fel, a bejárati folyosó csempével van kirakva, aminek szélét diszkrét kerámia-fríz szegélyezi. A csipkeszerű korlátok végig vezetik a szemet a legfelső emeletig, a lift burka is hasonló, igényes munka... amik remek állapotban várják a következő évszázadot!
A "csoda" a lépcsőfordulókban rejtőzködik, ahol mennyezetig érő, játékos mintázatú üvegablakok engedik be/szűrik a fényt.
Az ablakokat kisebb-nagyobb, esetleg összefüggő geometrikus minták díszítik, de egy csíkban bűbájos állatfigurákat helyeztek el. Minden szinten négy-négy ilyen állatfigurás betét jelenik meg. Négy emeletet bejárva (az ötödikre is felkukkantva) én úgy láttam, ezek a figurák azonosak, bár ez több-kevesebb sikerrel volt megállapítható, mivel hol ez, hol az az elem hiányzott az összképből.
Itthon, már a fotókkal foglalkozva láttam, hogy ez nem pontos. Legalábbis a Szecessziós Magazin mellékletében látható fotók több figurát mutatnak, azaz vagy én nem voltam elég alapos (még két emelet visz felfelé), vagy időközben az ablakok betétdarabjai tovább fogyatkoztak.
Tehát vannak itt madarak, ebből több párban, egykeként galamb, talán jól megformált mesefigurák. Szerepel még nyuszi, mókus, majom és egy, aki nem vadon él, az ember barátja, a kutya.
Sajnos, az épület belseje általában, a lépcsőház sincs jobb állapotban, mint ahogy az már az udvar kapcsán megállapítható volt. Látható ez a falakon, de az erősen hiányos, csorba (piszkos, de megtisztíthatatlan) üvegablakon is.
[2] Képek, adatok: https://www.szecessziosmagazin.com/budapesthely.php?kerulet=08&cim=baross-u-74&cimtxt=%20CIM

"Lépcsőházi üvegablakok" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!