Ürményi mauzóleum szobordíszei

Vál, Templom sor
Archív képek
További képek a Fotólistában

Vál
Templom sor
A váli római katolikus temető közepén áll az épület.

Avatás1974

Kotricz Tünde (TundeK62)
2009.06.18. 17:03
Vál az Ürményi család idején élte virágkorát, az 1700-as évek végén, az 1800-as évek elején. Akkor a település mezőváros volt, és járási székhely.
Ürményi József kastélyt, templomot, és ezt a mauzóleumot építtette.
Erről a kör alakú mauzóleumról minden leírás azt írja, hogy klasszicista építészetünk gyöngyszeme. http://muemlekem.hu/muemlek?id=3947
1834-ben épült, felül van a kápolna, és alul a kripta. Felülvilágítós, magas kupolaszerű építmény, műemlék. Belső falait empire stílusban készült secco díszíti, amit én sem láttam, mert zárva volt az épület. Benéztem viszont az ajtón található szellőző lyukacskákon. Szemben velem egy feszület állt, amit a képen is láthattok.
Régi képet nem láttam a mauzóleumról, de azt igen, hogy két teljesen stílusidegen mű látható ma a lépcsősor jobb, és bal oldalán. A két betonból készült 'szobor' 1974-ben került oda.
Az egyik Pelikán, a másik a Meditáció nevet viseli.
A Pelikánról mint jelképről: http://lexikon.katolikus.hu/P/pelik%C3%A1n.html
Akinek netalán még a régebbi időkből van képe az építményről, most nagyon várom, hogy feltöltse azt ide. Vajon régen milyen szobordíszek lehettek ott?

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Ürményi mauzóleum szobordíszei" c. alkotás fotói Vál településről

Feltöltő
Azonosító
20247
Feltöltve
2009.06.11. 12:21

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Ürményi mauzóleum szobordíszei" c. alkotás fotói Vál településről

Feltöltő
Azonosító
20248
Feltöltve
2009.06.11. 12:24

20249
Feltöltve
2009.06.11. 12:25

20250
Feltöltve
2009.06.11. 12:26

20251
Feltöltve
2009.06.11. 12:28

20252
Feltöltve
2009.06.11. 12:31

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Archív fotók

"Ürményi mauzóleum szobordíszei" c. alkotás fotói Vál településről

Képeslap részlet 1982
Feltöltő
Azonosító
86851
Évszám
1982
Feltöltve
2011.06.10. 21:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.06.10. 21:30
1982, Archív felvétel
Képeslap részlet 1982

"Ürményi mauzóleum szobordíszei" c. alkotás fotói Vál településről

Képeslap 1930
Feltöltő
Azonosító
86852
Évszám
1930
Feltöltve
2011.06.10. 21:44
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.06.10. 21:44
1930, Archív felvétel
Képeslap 1930

Adalék vagy máshol

"Ürményi mauzóleum szobordíszei" c. alkotás fotói Vál településről

Feltöltő
Azonosító
20253
Feltöltve
2009.06.11. 12:32
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Összesen 9 fotó

Műlap története

13.10.17. 17:49
Az "Ürményi mauzóleum szobordíszei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
11.06.10. 21:44
1 új fotót töltöttem az "Ürményi mauzóleum szobordíszei" műlaphoz!
11.06.10. 21:30
1 új fotót töltöttem az "Ürményi mauzóleum szobordíszei" műlaphoz!
09.06.18. 17:03
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Ürményi mauzóleum szobordíszei" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.