Czakó Csaba Gábor író és Bocz Gyula szobrász az 1950-es évek második felében ismerkedett meg és vált életre szóló barátokká az 1948-ban államosított Zsolnay gyár területén álló, a Mattyasovszky-Zsolnay család műtermes lakóépületéből kialakított Doktor Sándor Művelődési Ház (a köznyelvben: DOZSO) rajzszakkörében, amit Gebauer Ernő és más mesterek tartottak.^[1] A 60-as évek elején a Zsolnay villa műtermében Swierkiewicz Róbert, Bocz Gyula, Czakó Gábor, Pesti Lajos, Kismányoky Károly, Dombay Győző, Szelényi Lajos és Kováts Éva szabadiskolát szeretett volna indítani, 1963-ban Lantos Ferenc kapott megbízást egy képzőművészeti kör vezetésére, ami a következő év tavaszától ezen a helyen folytathatta tevékenységét. A heti szakköri napokon Bocz Czakó Gáborral közösen mintázott. Bocz, Dombay és Czakó a műhely „öregjei” voltak. Az 1968-tól a villányi szobrásztelepen majd 1982-től Hosszúhetényben élő Bocz munkásságát Czakó folyamatosan követte, gyakran meglátogatta. Czakó 1982-ben megjelent + [plusz] című elbeszéléssorozatának Arcz nevű szereplőjét Boczról, Oroszlán nevű alakját egy Németországba emigrált magyar szobrászról mintázta.^[2] A „művészregény” két főhőse Arcz és Oroszlán, két szobrász, akik az életcél és életforma ellentétes pólusait választják és valósítják meg. Arcz János magányos remeteségben, csak művészi munkájának él, s így törekszik a teljesség felé. Oroszlán János célja ugyanez, ő viszont a belső úthoz külső sikert is keres. Nincs köztük személyes kapcsolat, sorsuk mégis összefonódik, s elválaszthatatlan egymástól. A két szobrász pályája, külseje, jelleme a legtöbb dologban ellentétes, azonban öntörvényűségük és autodidakta voltuk passzív elutasítással találkozik, ami elválasztja őket a szakmai és a társadalmi nyüzsgéstől. Bocz tíz évi mellőzöttség utáni első, 1985-ös önálló kiállítását Czakó nyitotta meg a Bonyhádi Vörösmarty Mihály Művelődési Központ Kiállítótermében. Czakó számos újságcikkben felhívta a figyelmet Bocz szobraira.^[3]
A síremlékké vált szobrot 1997-ben faragta Bocz Gyula Hosszúhetényben carrarai márványból, eredeti címe Angyal. A 70 cm magas szobor kifaragását megelőzte egy 13 cm magas faváltozat.^[4] Bocz legkedvesebb anyagai a különböző nemes kövek voltak. Művei kétharmadát ezekből, egyharmadát fából faragta, és van néhány fémből, csontból, valamint üvegből készített alkotása is. A köveket nagyrészt magyarországi kőfejtőkből szerezte be, de használt erdélyi, szibériai és carrarai fehér márványt; külföldön járt barátai többször hoztak számára különleges köveket. Elsődleges célja az anyag belső tulajdonságainak, szépség megmutatása.

---