Tóra igyekvő teknősök
Vasút utca
Ez nekem bizony azt jelenti, hogy már láthatók, de még nem a végső állapot. Arra viszont nem számíthatok, hogy külön tudósítás jelenik meg, ha később kerül sor a szökőkút véglegesítésére.
A galériában egy darab teknős néz szembe az olvasóval, nagyon fotogén. A szökőkút is működik. [1] Kicsit eltévelyegtem.
Kénytelen voltam az alkotót megkeresni a kérdéssel, akkor mikor is? A válasz gyorsan jött (köszönöm!), a szökőkutat teknősökkel együtt ugyanúgy átadták, mint az egész teret. Halleluja! Akkor lehet indulni.
Akkor eső jött (máshol jég), de később eljutottam.
A tér közepén a működő szökőkút, a stranddal szemközti oldalon három teknősbéka. Talán konzultálnak, miközben egy-egy fröccsenést kapnak a változóan ágaskodó vízsugárból. Szerintem igen élethű a csapat minden tagja, a született vének! Egyikük egy nagyon érdekes lebenyt visel a páncélja hátsó része nyúlványaként, ilyet én még nem láttam és nem is találtam, de alkotójuk nyilván alaposan utánanézett.
Így viszont kicsit beletallóztam a teknőcök életébe és tulajdonságaiba, de inkább nem merülök el a részletekben, de ajánlom! Azt látom, ők hárman vannak és lesznek, semmiképpen nem fognak itt elszaporodni, több gondjuk mellett a tojásaikat pl. nem igazán tudják hová rakni.[2]
Mindezzel együtt a három teknős csoportja a szökőkúttal igazán kedves jelenség, a gyerekek biztos, hogy rögtön megtorpannak, amint meglátják őket. Nagy pancsolások várhatók, ha beindul a szezon!
[2] Teknősökről: https://hu.wikipedia.org/wiki/Tekn%C5%91s%C3%B6k
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49519-6665b3b53410a-3c8a04df1f2d3c04311376af_4.jpg)
"Tóra igyekvő teknősök" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/1000 • 11.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49519-6665b3b53847f-28654e2acddb0d61ea104533_4.jpg)
"Tóra igyekvő teknősök" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/1250 • 5.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49519-6665b3b53ab0d-a7d4aa0d3e3273eccc3e17c6_4.jpg)
"Tóra igyekvő teknősök" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/1000 • 5.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49519-6665b4686f97e-2493617f144147503d14c5b8_4.jpg)
"Tóra igyekvő teknősök" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/400 • 28.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49519-6665b3b54024f-74f267da20b5a674bac27341_4.jpg)
"Tóra igyekvő teknősök" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/500 • 10.4mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49519-6665b3b53db91-bdb4c84e200002fcd37b2c3e_4.jpg)
"Tóra igyekvő teknősök" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/640 • 10.4mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49519-6665b3b54502f-d17a0e045520eb72135720e0_4.jpg)
"Tóra igyekvő teknősök" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/320 • 33.5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49519-6665b3b5475ad-4628ee35e2f236d25ea5cc33_4.jpg)
"Tóra igyekvő teknősök" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 39.9mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49519-6665b4685ae43-cd83cc4a5e3e3ca576e2545c_4.jpg)
"Tóra igyekvő teknősök" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/320 • 62.6mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49519-6665b4685d30f-32c3b68d3be00cc93e19662f_4.jpg)
"Tóra igyekvő teknősök" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/500 • 12.1mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49519-6665b3b54a304-23571d3d678214a7e065ec90_4.jpg)
"Tóra igyekvő teknősök" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 80mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49519-6665b3b5430a8-223e07c445aed47cbe56d994_4.jpg)
"Tóra igyekvő teknősök" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/320 • 33.5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49519-6665b468587b1-82ae6211f76fae53470c5fe5_4.jpg)
"Tóra igyekvő teknősök" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/640 • 15.4mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49519-6665b46862014-3e9d7fe7f6ba844b805edbdf_4.jpg)
"Tóra igyekvő teknősök" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/800 • 9.8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49519-6665b46864984-df6ffb3e500652bd48e265e5_4.jpg)
"Tóra igyekvő teknősök" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/800 • 9.8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49519-6665b4686aa71-051974c020b0c4689187e287_4.jpg)
"Tóra igyekvő teknősök" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/500 • 12.8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49519-6665b46867be5-8f289b2ddb98052c5fdfd00a_4.jpg)
"Tóra igyekvő teknősök" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/1250 • 5.9mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49519-6665b4686ce91-b3a9e3f044f047e178324252_4.jpg)
"Tóra igyekvő teknősök" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/320 • 10.1mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49519-6665b4685f9c6-10830e1705427a36eebb1538_4.jpg)
"Tóra igyekvő teknősök" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/800 • 12.1mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49519-6665b468729a3-d3e70127765d72596571e9b0_4.jpg)
"Tóra igyekvő teknősök" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/500 • 19.4mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49519-6665b3b536abd-fae6a7394898b39fa4a3d4c4_4.jpg)
"Tóra igyekvő teknősök" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/1600 • 5.7mm • ISO80