Hullám
Osztoztak a felismerésben, ami a modern esztétikai formák világhódító ereje, Másrészt tettek is érte, közös munkákat készítettek, amik itthon készültek, de Vasarely életművének részei. Vasarely vitte a harcot, Fajó segített a létrehozásban. Az itt látható alkotások eddig együtt még soha nem lettek bemutatva. [1]
A közös munkákon túl, egyéni alkotások is találhatók benn, a termekben is, Fajó János 3 méteres, krómacél alkotásai a kertben kerültek felállításra. A látható művek a cikk-cakk motívumot járják körbe, ami "benn" két dimenzióban is látható, a kertben a három dimenziós változatok kaptak teret.
Fajó geometrikus alkotásai mindig a "síkbeliség és a térbeliség ütköztetéséből jöttek létre..." Elsősorban azok érdekelték, amik két dimenzióban is a térbeliség felé vittek: ld. egymásba hajtások, csúszások, ékelődések. [2]
Ez az alkotás a kevesek közé tartozik, ami talán nem a "klasszikus" cikk-cakk motívum, de nyilvánvalóan rokonságban áll azzal. Az alkotást határoló vonalak íveltebbek, lágyabbak, mégis kapcsolódik a többszörösen körüljárt, fent megfogalmazott körhöz.
[2] A kiállítás vezető összefoglalói (ld. adalék képet a kapcsolt lapon).
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49496-665ddd85c8432-be03455ad711ea4b7b7299b4_4.jpg)
"Hullám" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49496-665ddd85cbead-7723be4c457d572ef959f2ae_4.jpg)
"Hullám" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49496-665ddd85d0c9e-951170d9205fa626535fd52f_4.jpg)
"Hullám" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49496-665ddd85d3ee1-366145f26868b1a669511091_4.jpg)
"Hullám" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/250 • 6.1mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49496-665ddd85d6c9b-57f922e74c3b52f3f11c37aa_4.jpg)
"Hullám" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49496-665dddfdb7267-74e5b775dd65838c3d74e7fe_4.jpg)
"Hullám" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49496-665dddfdba88d-d665f99a6a2f0953a7378cd6_4.jpg)
"Hullám" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49496-665dddfdbd71c-29c0d8ca63788df61daae667_4.jpg)
"Hullám" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49496-665dddfdc0854-52d0342a4aaa312d0d2f2b85_4.jpg)
"Hullám" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49496-665dddfdc3a97-e0c6fdd20698d62563eccfc2_4.jpg)
"Hullám" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/400 • 6.1mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49496-665dddfdc6ddd-07973ad0da5d3cee80207206_4.jpg)
"Hullám" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49496-665dddfdcc188-3e89cc46bcfda5e8feb845e2_4.jpg)
"Hullám" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/250 • 7.5mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49496-665ddd85cf2a2-446123cb34e3d54a00de2a9a_4.jpg)
"Hullám" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49496-665dddfdc9bb8-472b0125c6823466c3393d2b_4.jpg)
"Hullám" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO80