János Zsigmond
Strada Primăriei 27
"A leghíresebb tordai, 1568-as országgyűlést január 6. és 13. között tartották. A hagyományos történelemfelfogás szerint ezen hirdették ki – Európában elsőként – a vallásszabadságot. Ennek tényleges tartalma az volt, hogy a törvény biztosította a négy legelterjedtebb keresztény vallás szabad gyakorlását és terjesztését. A törvény által kedvezményezett, úgynevezett bevett vallások (a korban közkeletű latin szóval recepta religio) a katolikus, a lutheránus, a református és az unitárius vallások voltak. Nem nyújtott a törvény védelmet más keresztény felekezeteknek. Az anabaptista Dávid Ferencet például vallásáért 1579-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, majd a börtönben megölték. A lakosság egynegyedét kitevő románság görögkeleti vallása szintén nem kapott védelmet. Súlyos korlátozások alá esett a zsidók vallásgyakorlása is." [1]
"Az 1568-as tordai országgyűlés 450. évfordulója alkalmából 2018-at a vallásszabadság évének nyilvánította a Magyar Unitárius Egyház. Mint köztudott, azon év január 13-án iktatták a világon elsőként törvénybe a vallás- és lelkiismereti szabadságot. Az emlékév lezárulásának alkalmával, 2019. január 12-én, szombaton 16 órakor emléktáblát avatnak a Partiumi Keresztény Egyetem székházának udvarán. Beszédet mond Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Szabó László lelkipásztor, a Magyar Unitárius Egyház előadótanácsosa. A szervezők várják az emlékezőket, tisztelgőket a Deák Árpád alkotta emlékjel felavatására." [2]
[2] Avatási előzetes: https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=854
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a49476-6658a2305ace5-2b35cac82389782bd357ebab_4.jpg)
"János Zsigmond" c. alkotás fotói
ƒ2200/1000 • 1/100 • 1.7mm • ISO58
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a49476-665897487e71b-e1e56cdab741e534d81be6d1_4.jpg)
"János Zsigmond" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/60 • 21mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a49476-66589b9a45a6f-31f2f9d7ab7e792fe12224a7_4.jpg)
"János Zsigmond" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/125 • 80mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a49476-66589bb2aa607-028eaf8f6744ac229a2bb13b_4.jpg)
"János Zsigmond" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/125 • 80mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a49476-66589bbc3405d-01ff0ccfb156dce257e055ac_4.jpg)
"János Zsigmond" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/125 • 80mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a49476-6658a22517980-b040ba19574b4c36fab6a1d0_4.jpg)
"János Zsigmond" c. alkotás fotói
ƒ2200/1000 • 1/100 • 1.7mm • ISO99
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a49476-66589baa15e31-25056076a3a7dec0e1f2d322_4.jpg)
"János Zsigmond" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/200 • 155mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a49476-66589ba1eff07-2becec4150839f023ebe7589_4.jpg)
"János Zsigmond" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/200 • 155mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a49476-66589be4e62fd-97c64126acc25dc4602bf4cc_4.jpg)
"János Zsigmond" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/250 • 150mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!