Budapest, VI. kerület, Andrássy út 103.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Dzsajpuri elefánt
Angol cím:Elephant from Jaipur

Budapest
VI. kerület, Andrássy út 103.
A múzeum előkertjében áll.

Felállítás2019

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Múzeum területe
Göröntsér Vera
2024.05.30. 17:49
Ez itt egy igencsak távoli, egzotikus világ! Rengeteg ismeretlennel... pedig én csak az utcáról meglátott elefántot akartam lefotózni.
De hogy ne lenne egzotikum, ha a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum előkertjébe (majd kertjébe) ugrottam be, ahol éppen indogörög szobrok kiállítása van terítéken a Buddhák földjéről.
A Hopp Ferenc Múzeumról csak annyit, hogy névadója, egyben alapítója, végrendeletében rendelkezett úgy, hogy villáját és 4000 darabot számláló gyűjteményét az állam örökölje meg azzal, hogy keleti művészeti kiállítási célra használja. Ezt és minden mást bővebben ld. a forrásban. [1]
Ez a kis elefánt a gyűjtemény alapdarabja. Mint címe is jelzi, Dzsaipurból származik, az 1800-as évek végén gyűjtötte Hopp Ferenc első nagy világ körüli útján (1882-1883). Különlegessége, bár abban az időben ez igen elterjedt volt, hogy ormányával egy lótuszbimbót emel éppen.
A szobor a kezdetekkor a múzeum kertjébe került, de 2007 óta már az előkertet díszítette. Talapzatát később kapta, ami szintén a kertben, de külön állt. Az eredeti szobor anyaga szienit volt, míg agyarai valódi csontból voltak, archív fotók tanúsága szerint egy-egy pár ezüstgyűrű díszítette mindkettőt.
Az indiai elefánt Budapest ostromakor (1945), megsérült, repesztalálatot kapott a hátán, de akkor törhetett le a lótuszvirág szára is.
2019-ben az eredeti példány raktárba került, agyarait azonban a múzeum adattárában helyezték el. A meglévő fényképek alapján egy másolat készült, ennek helye megint csak az előkert, ezt látjuk ma is. [2][3]
Források:
[1] A múzeum története: https://hoppmuseum.hu/a-muzeumrol-bemutatas
[2] A kert: https://hoppmuseum.hu/muzeumkert
[3] A szobor talapzatán olvasható tájékoztató.
További linkek
Hopp Ferenc világutazó optikus, műgyűjtő és mecénás: https://www.tkbe.hu/emlekoldal/hopp-ferenc-1833-1919
Szienit: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-pallas-nagy-lexikona-2/sz-183B4/szienit-18BF5/

Kapcsolódó
Teknőc
Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Dzsaipuri elefánt" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
562988
Feltöltve
2024.05.30. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.05.30. 16:37

"Dzsaipuri elefánt" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
562972
Feltöltve
2024.05.30. 16:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • 7.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.05.30. 16:31

"Dzsaipuri elefánt" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
562973

562985
Feltöltve
2024.05.30. 16:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • 6.3mm • ISO160

Göröntsér Vera 24.05.30. 16:33

"Dzsaipuri elefánt" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
562974
Feltöltve
2024.05.30. 16:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • 7.1mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.05.30. 16:31

"Dzsaipuri elefánt" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
562976

562983
Feltöltve
2024.05.30. 16:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • 6.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.05.30. 16:33

"Dzsaipuri elefánt" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
562982
Feltöltve
2024.05.30. 16:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • 6.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.05.30. 16:33

"Dzsaipuri elefánt" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
562977
Feltöltve
2024.05.30. 16:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • 6.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.05.30. 16:31

"Dzsaipuri elefánt" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
562978
Feltöltve
2024.05.30. 16:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • 6.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.05.30. 16:31

"Dzsaipuri elefánt" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
562979
Feltöltve
2024.05.30. 16:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/125 • 6.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.05.30. 16:31

"Dzsaipuri elefánt" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
562981
Feltöltve
2024.05.30. 16:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/60 • 6.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.05.30. 16:33

"Dzsaipuri elefánt" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
562980
Feltöltve
2024.05.30. 16:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 5.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.05.30. 16:33

"Dzsaipuri elefánt" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
562975
Feltöltve
2024.05.30. 16:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/100 • 7.1mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.05.30. 16:31

"Dzsaipuri elefánt" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
562984
Feltöltve
2024.05.30. 16:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/160 • 6.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.05.30. 16:33

Archív fotók

"Dzsaipuri elefánt" c. alkotás fotói

Felvinczi Takács Zoltán (80) művészettörténész, keleti muzeológus, a múzeum első igazgatója.
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
562987
Forrás
A kerítésen követhető, dokumentáló kiállítás egy képe
Évszám
1962
Feltöltve
2024.05.30. 16:34
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/320 • 7.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.05.30. 16:34
1962, Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Dzsaipuri elefánt" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
562986
Forrás
A kerítésen követhető, dokumentáló kiállítás egy képe
Évszám
1962
Feltöltve
2024.05.30. 16:34
Képinfó
Adalék
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/320 • 7.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.05.30. 16:34
1962, Archív felvétel
Összesen 17 fotó

Műlap története

16 napja
Göröntsér Vera publikálta "Dzsaipuri elefánt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.