Bozsóky Sándor
Minden emléktáblánál megküzdöttem. A többszörös fényképezés és szignókeresés nem mindig hozott eredményt. Már-már ott tartottam, hogy pontos adatok nélkül, csupán a megjelenített professzor életrajzi adataival készítem el a műlapot. Akkor találtam meg valami páratlan szerencse folytán a Magyar reumatogia 2018/1. számában megjelent tudósítást az avatásról, az alkalomról és a táblát készítő művészekről.
"Születésének kilencvenedik és halálának tizedik évfordulóján emléktáblát avattak a korszerű hazai klinikai reumatológia megteremtője, Bozsóky Sándor professzor tiszteletére az ORFI-ban. A Demcsák Dóra Vanda és Wild György által készített alkotás leleplezésére az Intézet karácsonyi ünnepsége keretében 2017. december 14-én került sor az ORFI közössége, az intézmény korábbi vezetői, valamint a volt munkatársak és tanítványok körében. Az emlékbeszédet a temetési gyászbeszédet is tartó Poór Gyula professzor, az ORFI főigazgatója mondta, aki összefoglalta Bozsóky professzor kimagasló életművének legfontosabb állomásait..."
Bozsóky Sándor (1927-2007) általános orvosi diplomát Budapesten szerzett 1950-ben. reumatológusi szakvizsgáját 1964-ben tette le. 1963-tól az orvostudományok kandidátusa, 1971-től doktora.
Életútja, pályája jól követhető, főbb műveinek listája is olvasható a forrás cikkben. [2]
[2] Bozsóky Sándor professzorról: https://www.kozakpeter.hu/palyakep/bozsoky-sandor-ea119
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49363-6644dfa94e73c-eae85177ae62f04d87606726_4.jpg)
"Bozsóky Sándor" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/30 • 4mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49363-6644dfa950666-f986549669eaaf069593dc31_4.jpg)
"Bozsóky Sándor" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/17 • 4mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49363-6644dfa9527ec-6197fa90c96219d0b6af9d57_4.jpg)
"Bozsóky Sándor" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/17 • 4mm • ISO1250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49363-6644dfa958e2d-ee0cace2c1c5990c64c79572_4.jpg)
"Bozsóky Sándor" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/30 • 4mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49363-6644dfa95ebb2-16fc138f56b33461091b1509_4.jpg)
"Bozsóky Sándor" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/15 • 4mm • ISO1250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49363-6644dfa9567a7-fe5ffe2c1ca69d505923ed54_4.jpg)
"Bozsóky Sándor" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/17 • 4mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49363-6644dfa95468f-cccd1f1722ad809af1156511_4.jpg)
"Bozsóky Sándor" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/17 • 4mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49363-6644dfa9608e3-ba4da8b2f13efe664de72074_4.jpg)
"Bozsóky Sándor" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/15 • 4mm • ISO1250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49363-6644dfa962abf-6b44ec55efdd3ef2f9fd3007_4.jpg)