Kápolnásnyék, Vörösmarty utca 31.
További képek a Fotólistában

Angol cím:Dream

Kápolnásnyék
Vörösmarty utca 31.
A Vörösmarty emlékház és a Liszt Művészház mellett.

Avatás2024. május 3.
Készítés2016

Nem köztéri:Múzeum területe
Göröntsér Vera
2024.05.07. 17:49
A hír Fb-csatornán érkezett, szaladtam, ahogy tudtam. Élményekkel és egy albummal gazdagabban tértem haza. Most keresem a szavakat.
Új, Szűcs László kőszobrász-restaurátor művész munkáit bemutató, állandó kiállításnak helyet adó galéria nyílt Kápolnásnyéken a Vörösmarty emlékház mögötti területen. A művész halálát követően munkáit a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola megvásárolta, így jöhetett létre a páratlan bemutató.
A galéria két zárt épületből áll, egyiket az alkotó arcképe, másikat tükrös felület díszíti. [1] A kettő között a nyílt területen több, "igazi" Szűcs-alkotás áll egyforma talapzaton, életművének jellegzetes, egyedi darabjai, absztrakt alkotások. Csupa szépség!
Az 1-es sorszámot viselő alkotás az Álom címet viseli. Közhelyeket nem akarok mondani, leírni nem is lehet.
A kollekció darabjainak felvezetéseként idézek az albumból, onnan, ahol ennek az alkotásnak is a fotója és adatai szerepelnek., Wehner Tibor szavai:
"...Szűcs László szobrászati világában két kiemelkedő tematikai, illetve stilisztikai gócpontot jelölhetünk meg: az organikus jellegű női testtel rokonítható torzó-szobrok és a Möbius-szalag-plasztikák csoportját...."
A művész pályája korai szakaszában készített figurális műveket is, de később "...művei az erőteljesen stilizált, s hangsúlyosan az elvonatkoztatott kisplasztikák és kisszobrok plasztikai világába kalauzolják befogadóit..."
"...az egészséges természetesség ezekben a művekben is az anyag-szépségekben ölt testet, és az anyag, a kő és a fa homorú és domború korvonalak közé zárt, egymásba kapcsolódó, hullámzó palástokkal övezett, tükörsima felületeinek megformálásában jelenik meg, s a megbontatlan tömegek már-már észrevehetetlen egymásba-fűzésében rejtezik...". [2]
Források:
[1] Galéria alapítás, átadás, avatás: https://www.feol.hu/helyi-kultura/2024/05/uj-allando-kiallitasnak-helyet-ado-galeria-nyilt-kapolnasnyeken?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTEAAR1OJCbm5LhGxiDmzvaP4A2r8izHhADLGZlZrsCBZVjqqot4jMgojtuZHak_aem_AYEqeGeBaOP5jl584uw6dVQPsUe3jKn5WIZ9C-eqP-YZMygv1FEK4Cte9Zd_eSdUOGhXh6EtAXgWkIyWH3g7oswb
[2] Wehner Tibor: Az alkotó kéz és az isteni természet, Szűcs László szobrászatáról

Kapcsolódó
Fekvő torzó
Kapcsolódó
Nincs megállás
Kapcsolódó
Vitorla II.
Kapcsolódó
Összenyomva

Cím alapján hasonló

"Álom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
560429
Feltöltve
2024.05.06. 20:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/1250 • 6.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.05.06. 20:01

"Álom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
560428
Feltöltve
2024.05.06. 20:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/800 • 11mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.05.06. 20:01

"Álom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
560431
Feltöltve
2024.05.06. 20:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/1600 • 6.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.05.06. 20:01

"Álom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
560430

560443
Feltöltve
2024.05.06. 20:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO80

Göröntsér Vera 24.05.06. 20:05

"Álom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
560432
Feltöltve
2024.05.06. 20:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/1600 • 6.1mm • ISO80

560433
Feltöltve
2024.05.06. 20:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/1600 • 6.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.05.06. 20:01

"Álom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
560434
Feltöltve
2024.05.06. 20:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/1600 • 6.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.05.06. 20:05

"Álom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
560435

560436

560441

560438

560437

560439

560440

560425
Feltöltve
2024.05.06. 20:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.05.06. 20:01

"Álom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
560427
Feltöltve
2024.05.06. 20:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/1000 • 14mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.05.06. 20:01

"Álom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
560426
Feltöltve
2024.05.06. 20:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/1000 • 7.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.05.06. 20:01

"Álom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
560442
Feltöltve
2024.05.06. 20:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.05.06. 20:05

"Álom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
560819
Feltöltve
2024.05.11. 14:58
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K9AG
ƒ179/100 • 1/835 • 4.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 24.05.11. 14:58

"Álom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
560820
Feltöltve
2024.05.11. 14:58
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K9AG
ƒ179/100 • 1/776 • 4.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 24.05.11. 14:58

"Álom" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kápolnásnyék
Feltöltő
Azonosító
560821
Feltöltve
2024.05.11. 14:58
EXIF információk...
Xiaomi / M2101K9AG
ƒ179/100 • 1/835 • 4.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 24.05.11. 14:58
Összesen 22 fotó

Műlap története

14 napja
3 új fotót töltöttem az "Álom" műlaphoz
15 napja
Megérintettem az "Álom" alkotást
18 napja
Göröntsér Vera publikálta "Álom" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.