Sátoraljaújhely, Kossuth tér
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Vas Manci

Sátoraljaújhely
Kossuth tér
A város főterén, a templom és a Kossuth-szobor között.

Felállítás1986

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2009.06.07. 23:24
A hagyomány szerint a kútból a hegyekből csörgedező patakok vize folyik.
De egy 1970 körül kiadott könyv erről már akkor azt írta, hogy nem igaz, mert a Városháza udvarára vezették a patakok vizét. Amit lassan 230 éve tesznek meg, mert régen nagy tűzvészek pusztítottak a városban. Oltásra akarták használni a vizet.
A Nimfás-kút másolat, ezt 1986-ban állították fel, a templom és a Kossuth-szobor közé.
Hiába keresek róla adatot, hogy az eredetit mikor állították fel, én nem találtam meg. Sőt, mintha alkotója sem lenne...

2012 március: '1880-ban I. Ferenc József is átutazott Újhelyen, az akkor még épület nélküli állomáson nagy fogadást rendeztek a rövid időre megálló császár tiszteletére. 1884-ben került sor a második Dörzsik–kút felállítására, melyre a Ferenczy-szobor helyett a Medici Vénusz másolata került az egyik itteni orvos, Nyomárkay József adományaként, amit a helyi szóbeszéd Vas Mancinak nevezett el. Ennél lett a cselédek találkahelye, társasági életük középpontja, s a Kazinczy utca páros oldalán a korzójuk, ahol kimenőjüket múlatták a katonákkal…'

Az eredeti forrás azóta más helyre költözött...
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Nimfa_(mitol%C3%B3gia)

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Nimfás-kút" c. alkotás fotói

Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
319361
Feltöltve
2018.07.28. 22:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.28. 22:49

"Nimfás-kút" c. alkotás fotói

Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
319363
Feltöltve
2018.07.28. 22:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.28. 22:49

"Nimfás-kút" c. alkotás fotói

Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
19709
Feltöltve
2009.06.02. 11:26

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.06.02. 11:26

"Nimfás-kút" c. alkotás fotói

Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
19710
Feltöltve
2009.06.02. 11:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.06.02. 11:27

"Nimfás-kút" c. alkotás fotói

Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
19711
Feltöltve
2009.06.02. 11:28

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.06.02. 11:28

"Nimfás-kút" c. alkotás fotói

Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
19712
Feltöltve
2009.06.02. 11:29

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.06.02. 11:29

"Nimfás-kút" c. alkotás fotói

Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
19713
Feltöltve
2009.06.02. 11:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.06.02. 11:30

"Nimfás-kút" c. alkotás fotói

Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
19714
Feltöltve
2009.06.02. 11:32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.06.02. 11:32

"Nimfás-kút" c. alkotás fotói

Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
19715
Feltöltve
2009.06.02. 11:33

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.06.02. 11:33

"Nimfás-kút" c. alkotás fotói

Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
19716
Feltöltve
2009.06.02. 11:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.06.02. 11:36

"Nimfás-kút" c. alkotás fotói

Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
107723
Feltöltve
2012.03.27. 14:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ47/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.03.27. 14:57

"Nimfás-kút" c. alkotás fotói

Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
107724

107725
Feltöltve
2012.03.27. 14:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ39/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 12.03.27. 14:57

"Nimfás-kút" c. alkotás fotói

Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
109084
Feltöltve
2012.04.16. 21:49
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ45/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.04.16. 21:49

"Nimfás-kút" c. alkotás fotói

Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
109085
Feltöltve
2012.04.16. 21:50
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ45/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.04.16. 21:50

"Nimfás-kút" c. alkotás fotói

Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
130462
Fotózva
2011. március
Feltöltve
2013.02.09. 16:23
EXIF információk...
OLYMPUS_IMAGING_CORP. / X450,D535Z,C370Z
ƒ29/10 • 1/304 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hollóházy Ildikó 13.02.09. 16:23
2011. március

"Nimfás-kút" c. alkotás fotói

Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
201901
Feltöltve
2015.04.12. 23:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.12. 23:11

"Nimfás-kút" c. alkotás fotói

Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
201902
Feltöltve
2015.04.12. 23:11
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.12. 23:11

"Nimfás-kút" c. alkotás fotói

Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
201903
Feltöltve
2015.04.12. 23:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.12. 23:12

"Nimfás-kút" c. alkotás fotói

Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
201904
Feltöltve
2015.04.12. 23:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.12. 23:13

"Nimfás-kút" c. alkotás fotói

Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
201905

201906
Feltöltve
2015.04.12. 23:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.12. 23:14

"Nimfás-kút" c. alkotás fotói

Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
319362
Feltöltve
2018.07.28. 22:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.28. 22:49

"Nimfás-kút" c. alkotás fotói

Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
201907
Feltöltve
2015.04.12. 23:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.12. 23:14

"Nimfás-kút" c. alkotás fotói

Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
201908
Feltöltve
2015.04.12. 23:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.12. 23:14

"Nimfás-kút" c. alkotás fotói

Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
405530
Feltöltve
2020.06.07. 18:03
EXIF információk...
HUAWEI / AMN-LX9
ƒ18/10 • 1/702 • 3.6mm • ISO101

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 20.06.07. 18:03

"Nimfás-kút" c. alkotás fotói

Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
405531
Feltöltve
2020.06.07. 18:03
EXIF információk...
HUAWEI / AMN-LX9
ƒ18/10 • 1/348 • 3.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 20.06.07. 18:03

"Nimfás-kút" c. alkotás fotói

Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
405532
Feltöltve
2020.06.07. 18:03
EXIF információk...
HUAWEI / AMN-LX9
ƒ18/10 • 1/569 • 3.6mm • ISO101

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Maxell Miklós 20.06.07. 18:03

"Nimfás-kút" c. alkotás fotói

Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
432088
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2021.02.09. 12:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/1000 • 5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.09. 12:28
2017. április

"Nimfás-kút" c. alkotás fotói

Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
465822
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2021.11.02. 15:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/150 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 15:57
2012. június
Összesen 30 fotó

Műlap története

21.11.02. 15:57
1 új fotót töltöttem a "Nimfás-kút" műlaphoz
21.02.09. 12:28
1 új fotót töltöttem a "Nimfás-kút" műlaphoz
20.06.07. 18:03
3 új fotót töltöttem a "Nimfás-kút" műlaphoz
13.09.07. 23:44
A "Nimfás-kút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.02.09. 16:23
1 új fotót töltöttem a "Nimfás-kút" műlaphoz
12.04.16. 21:50
1 új fotót töltöttem a "Nimfás-kút" műlaphoz
12.04.16. 21:49
1 új fotót töltöttem a "Nimfás-kút" műlaphoz
12.03.27. 14:57

09.06.07. 23:24
TundeK62 publikálta "Nimfás-kút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.