Nagyatád, Széchenyi tér 25.
Archív képek

Nagyatád
Széchenyi tér 25.
A Széchenyi térből ágazik le a Kossuth utca. A leágazásnál található a Kossuth szobor.

Felállítás1903. október 25.

Dr. Pinczés Sándor
2009.06.02. 10:56
A Horvay János (1873-1944) által készített Kossuth szobrot Chernel Gyula birtokos, Függetlenség Párti képviselő ajándékozta Nagyatádnak. Említésre méltó azonban a közadakozás is, amelyet Knapp László, akkori községi bíró irányított. Az alkotás helyét a szobrászművész jelölte ki a Széchenyi téren, az akkori állami elemi népiskola épülete előtt. A szobor leleplezésére 1903. október 25-én, vasárnap került sor Kossuth Ferenc jelenlétében.
A mellszobor bronzból készült, s fedetlen fővel, messze néző tekintettel, elgondolkodó arckifejezéssel, dús körszakállal ábrázolja Kossuthot. Öltözete magyaros: Bocskai-nyakkendő, hasonló kiképzésű mellény és magas gallérú, elöl nyitott Bocskai-kabát. Hátulján ez olvasható: Horvay János 1903.
Az alkotást eredetileg két méter magas, mészkőből kiképzett talapzaton helyezték el. A talapzat felső részén három szív alakú bevésés volt látható, lejjebb KOSSUTH felirat volt olvasható. A szobrot az 1970-es években áthelyezték a Kossuth utcába, s új, vörös márvány talapzatra állították.
2004. április 24-én a Város Napja ünnepségen visszaállításra került az eredeti helyére a Kossuth szobor.

Közös gyűjteményben
Kossuth-szobrok

Cím alapján hasonló

"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
19701
Feltöltve
2009.06.02. 10:43

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.06.02. 10:43

"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
19703
Feltöltve
2009.06.02. 10:44

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.06.02. 10:44

"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
53856
Feltöltve
2010.05.17. 22:56

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hertymorty 10.05.17. 22:56

"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
53857

53858
Feltöltve
2010.05.17. 22:57

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hertymorty 10.05.17. 22:57

"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
187357
Feltöltve
2014.11.20. 17:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/210 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kissné Batiz Mária 14.11.20. 17:45

"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
187359
Feltöltve
2014.11.20. 17:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/105 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kissné Batiz Mária 14.11.20. 17:46

"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
222595
Feltöltve
2015.10.22. 11:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.22. 11:54

"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
222596
Feltöltve
2015.10.22. 11:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.22. 11:55

"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
222597
Feltöltve
2015.10.22. 11:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.22. 11:55

"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
222598
Feltöltve
2015.10.22. 11:55
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.22. 11:55

"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
222599
Feltöltve
2015.10.22. 11:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.22. 11:56

"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
252951
Feltöltve
2016.09.19. 21:21
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A10
ƒ32/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 16.09.19. 21:21

Archív fotók

"Kossuth-szobor" c. alkotás fotói

1964.
Alkotó
Település
Nagyatád
Feltöltő
Azonosító
129360
Forrás
Képeslap részlet
Évszám
1964
Feltöltve
2013.01.22. 15:44
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.01.22. 15:44
1964, Archív felvétel
1964.
Összesen 14 fotó

Műlap története

16.09.19. 21:21
1 új fotót töltöttem a "Kossuth-szobor" műlaphoz
15.10.22. 11:56
1 új fotót töltöttem a "Kossuth-szobor" műlaphoz
15.10.22. 11:55

15.10.22. 11:54
1 új fotót töltöttem a "Kossuth-szobor" műlaphoz
15.03.08. 08:56
A "Kossuth-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.01.19. 21:00
A "Kossuth-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.11.20. 17:46
1 új fotót töltöttem a "Kossuth-szobor" műlaphoz
14.11.20. 17:45
1 új fotót töltöttem a "Kossuth-szobor" műlaphoz
13.01.22. 15:44
1 új fotót töltöttem a "Kossuth-szobor" műlaphoz
10.05.17. 22:57
1 új fotót töltöttem a "Kossuth-szobor" műlaphoz
10.05.17. 22:56

09.06.02. 10:56
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Kossuth-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.