Gyógyszertár a Megváltóhoz-cégér
Az épület cca. 1890-ben épült, a patikát a következő évben alapították és a „Gyógyszertár a Megváltóhoz” nevet kapta. Azóta teljesít szolgálatot folyamatosan a "legrégebben megmaradt, hitelesen rendbe hozott" épületben.
Olvasom, benn az eredeti, 1891-es berendezés látható. Sajnálom is, hogy nem volt időm benézni (az épület előtt egy buszmegálló van, amibe én a menetrend szerint egy járművet vártam.)
A homlokzat itt-ott virágokból álló füzérdíszítést kapott, de középen a Megváltó töviskoszorús domborműve, két oldalán egy-egy "hagyományos" patika-cégér, a kehelyre felkúszó kígyó szimbóluma, a gyógyítás jelképe kapott helyet. Utóbbiak alatt ugyancsak szerepel az évszám, "alapítva...". [1]
Érdekesség, a gyógyszertár egykor filmforgatás helyszíne volt, a Koltai Róbert által rendezett (a főszerepben szintén ő) Patika című televíziós sorozat készült itt 1994-ben, zenéjét Dés László írta."...milliók nézhették a bohém patikus megpróbáltatásait a takaros kis városrészben..." "A sorozat számos helyi vonatkozású érdekessége közül az egyik, hogy egy rövid jelenet erejéig a kerület leghíresebb szülöttje, az akkor 88 esztendős Turay Ida is feltűnt benne, stílszerűen egy „idős színésznő” szerepében..."
Az Fb-bejegyzés további filmforgatásról is beszámol a környékről, de ez már csak szorgalmi feladat lehet. [2]
[2] Filmforgatás: https://www.facebook.com/hubaygarden/photos/ismer%C5%91s-nem-csodaa-hubay-garden-lak%C3%B3parkt%C3%B3l-400-m%C3%A9terre-a-f%C5%91-%C3%BAt-62-alatt-tal%C3%A1lha/2487976274779176/?locale=ar_AR&paipv=0&eav=AfaHlSHdE51fWCy36Msk_ki_Goxo9Ms_-pCyImX5NC92VK9lHNWMjIQgMsrsLCRUaWo&_rdr
Normál és archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49102-660b021f24df3-55dcd91387ea212649fe30cb_4.jpg)
"Gyógyszertár a Megváltóhoz-cégér" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49102-660b021f28181-98009431aeb75b995505f1ba_4.jpg)
"Gyógyszertár a Megváltóhoz-cégér" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/500 • 8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49102-660b021f2a31f-511547eb58c038fca1cab0eb_4.jpg)
"Gyógyszertár a Megváltóhoz-cégér" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/640 • 8mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49102-660b021f2fe00-3a5439bbc157ad3f56c4a8ee_4.jpg)
"Gyógyszertár a Megváltóhoz-cégér" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/500 • 12.4mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49102-660b021f2cf46-82cf0fbfd4e03d243444e11e_4.jpg)
"Gyógyszertár a Megváltóhoz-cégér" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/320 • 23.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49102-660b021f31c0f-288c410ce37792601add44a4_4.jpg)
"Gyógyszertár a Megváltóhoz-cégér" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/500 • 11mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49102-660b021f340ab-0abc6103a1f7c2c140d8c1ed_4.jpg)
"Gyógyszertár a Megváltóhoz-cégér" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/400 • 13.6mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49102-660b021f3d8e8-cf3646ae8b7bb77dbd3543f1_4.jpg)
"Gyógyszertár a Megváltóhoz-cégér" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/320 • 7.1mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49102-660b021f36056-f8a4bb5657f21d8eb6abd1d2_4.jpg)
"Gyógyszertár a Megváltóhoz-cégér" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/400 • 7.1mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49102-660b021f39a74-cfa3d322d5421a9a39b87aaf_4.jpg)
"Gyógyszertár a Megváltóhoz-cégér" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/640 • 7.1mm • ISO80