Óvó szerelem
"‒ Mivel a témája maga a szerelem, úgy ábrázoltam a férfi és a nő összeolvadását, hogy a lábuk, testük és kezük is azonos. Tudom, hogy a világon nincsen semmi, ami új, de igyekeztem a saját szemszögemből érzékeltetni a témát."
Megvallom nagyon jól sikerült! Pompásan megmunkált alkotás, látszik rajta, hogy szívvel készült, Monor büszke lehet rá. Picike parkban áll, amelyben kétoldalt egy-egy pad van, hát én leültem az egyikre egy időre gyönyörködni. Ki kell emelnem a bronzöntő hozzáértését is, nem lehetett egyszerű munkája neki sem. Nem véletlenül van az Ő neve is megemlítve egy kis márványlapon a szobor előtt. És hogy teljes legyen a kép álljon itt Kántor Attila történész-grafikus, műzeológus néhány gondolata a műről:
"„Az Óvó szerelem nem csak egy tárgy, hanem a művész szívének egy része. Egy pillanat egy ember életéből, a férfi és nő egysége, a fekvő testhelyzetben lévő női alakra a férfi gyönyörűen ráhajlik, átöleli, ezzel a szerelem, a kapcsolat megóvását jelképezve. A szobor egy igazán korszerű alkotás, melynek ereje abban rejlik, hogy elgondolkodtat, hatást gyakorol a közönségre.”[1]
Egy kis adalék:
Megvallom őszintén az utóbbi időkben ez a szobor gyakorolta rám a legnagyobb hatást. Otthon is megmutattam a családnak, mire a nagyobbik fiam rávágta: "milyen jópofa Wonder Woman szobor" Puff neki... a generációk mennyire mást látnak. :)
Normál és archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1314-a49090-66065fe083c8a-0e7e2906594b6c9bf2911ecf_4.jpg)
"Óvó szerelem" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/328 • 5.2mm • ISO25
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1314-a49090-66065dffddc08-0d4ff2e16c1207c7a3ce5fe9_4.jpg)
"Óvó szerelem" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/386 • 5.2mm • ISO25
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1314-a49090-66065ac9e6c9c-8ef307bb4ff37d7309307617_4.jpg)
"Óvó szerelem" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/153 • 5.2mm • ISO25
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1314-a49090-660e9e359fdff-7a01ec864f721e07fc0b20eb_4.jpg)
"Óvó szerelem" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/451 • 5.2mm • ISO25
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1314-a49090-66065b640d319-9aa2507d3fbe73ec2091ea8b_4.jpg)
"Óvó szerelem" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/171 • 5.2mm • ISO25
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1314-a49090-66065b6416027-71f4b882e8e135561592de63_4.jpg)
"Óvó szerelem" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/100 • 5.2mm • ISO40
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1314-a49090-660e9e359d89f-5abebf5a6eb0dc7352d7c49f_4.jpg)
"Óvó szerelem" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/688 • 5.2mm • ISO25
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1314-a49090-660e9e3598da6-745a7ff086e21894b9d65397_4.jpg)
"Óvó szerelem" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/1317 • 5.2mm • ISO25
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1314-a49090-66065e5fc116b-d5c610fb275296a8898bcd9b_4.jpg)
"Óvó szerelem" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/100 • 5.2mm • ISO32
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1314-a49090-660e9e35a0eac-0cada39586938f9c48482e90_4.jpg)
"Óvó szerelem" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/698 • 5.2mm • ISO25
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1314-a49090-660e9e359290c-27d8e4d94b9db2b798f840b8_4.jpg)
"Óvó szerelem" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/534 • 5.2mm • ISO25
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1314-a49090-660e9efb732a4-bd2895c34fd708d29decb01a_4.jpg)
"Óvó szerelem" c. alkotás fotói
ƒ220/100 • 1/100 • 3.7mm • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1314-a49090-660e9e6a4c2b9-875f19a0bc950d2b63609922_4.jpg)
"Óvó szerelem" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/462 • 5.2mm • ISO25
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1314-a49090-660e9e359a6fb-2647e9678b2b4a89fe753a05_4.jpg)
"Óvó szerelem" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/1170 • 5.2mm • ISO25
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1314-a49090-66065ac9dee74-236585ee7b4790520aa3f6c2_4.jpg)
"Óvó szerelem" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/1298 • 5.2mm • ISO25
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!