Informatív installáció
Az, hogy én képes voltam Óbudán egy teljesen másik aluljáró után kutatni... Hát, megtörténik. Aztán gondolkoztam és oda is értem.
A színkavalkádot mutató, fából készült fa lécek szabálytalan hullámvonalban sorjáznak az aluljáró falán. Fotóztam. Arra nem is gondoltam – bár a kis méretű plakátokat persze, láttam –, milyen komoly "mögöttest" tartalmaz az egyszerűnek látszó "kis színes". De olvasom és örülök.
Az alkotás idén, a magyar kultúra napjára lett kész, azon a napon történt meg az ünnepélyes átadás. Óbuda örül és boldogan vették birtokba a nyitást büszkeségük, a közelben kialakult kulturális negyed felé mutató installációt, ami remények szerint "kiindulópontja és hirdetője lesz a kerületi kultúra sokszínűségének".
"Az eddig félhomályos, rideg alagúton áthaladók – főképp az 1-es villamos utasai – akár Pestről, akár Budáról érkeznek, a kerület kulturális közepébe csöppennek, hiszen az alagút egyik oldalán a Zichy kastély, a Fő tér, a Szentlélek tér, másik oldalán pedig a város legrégebbi zsinagógája és református temploma, a Szent Péter és Pál-főplébánia-templom, az Óbudai Társaskör és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum található. Elmondható tehát, hogy az alagút egy kilométeres sugarú körében van az Óbudai Múzeumi Negyed, a kerület legfontosabb templomai, a kora középkori királyi vár és környéke."
Az alkotás figyelemreméltó jelzőkkel dicsekedhet: "figyelmet megragadó, szemet gyönyörködtető, informatív", a cél: a forgalmas szakaszon járók figyelmét felhívni a kerület kulturális sokszínűségére. Az ötlet közös, az önkormányzat és az Esernyős "jegyzi", az Óbudai Múzeumi Negyed kiindulópontjához méltó kiindulópont megalkotása a Hello Wood nevéhez kötődik.
Utóbbi ügyvezetője szavaiból kiderül, "...az alagút falát díszítő installáció a kerületi múzeumok arculati színeiből építkezett és múzeumonként egy plakáthelynek is otthont ad. A plakáttartók kialakítása praktikus, tartalmát egyszerű cserélni, így az utazóközönség folyamatosan értesülhet a múzeumok legfrissebb eseményekről, kiállításokról."
Képeket nem csatolok, mert maradjon meg így az emlékezetünkben.
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49032-65f0b65d9c7e5-23fe2c7a6f11799cfb4da615_4.jpg)
"Informatív installáció" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49032-65f0b65d9f862-ad77e10755ba5d4da581d484_4.jpg)
"Informatív installáció" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49032-65f0b65da5eda-7c7c1789c3b9bf573c2d7f0a_4.jpg)
"Informatív installáció" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49032-65f0b65da930e-f67256826e5f43146909e813_4.jpg)
"Informatív installáció" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49032-65f0b65dab5c8-7284baea5fc5bdbd608a9e9a_4.jpg)
"Informatív installáció" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49032-65f0b65daf17b-799ecd3f56b6d5a13e11d444_4.jpg)
"Informatív installáció" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49032-65f0b65db5cb7-cab32e69e84d963cad41524f_4.jpg)
"Informatív installáció" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49032-65f0b65dba265-763b26315d63124bfae89869_4.jpg)
"Informatív installáció" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49032-65f0b65dbe06a-d090319af278a67b641e0f9e_4.jpg)
"Informatív installáció" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • 5.3mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49032-65f0b6a1a7e8b-e20428f7017d8d77354b6562_4.jpg)
"Informatív installáció" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/50 • 5.3mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49032-65f0b6a1a9edf-1010a8fb43af363c95546671_4.jpg)
"Informatív installáció" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/50 • 5.3mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49032-65f0b6a1abf67-483de766cb1a4553a30bb295_4.jpg)
"Informatív installáció" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/80 • 5.3mm • ISO1250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49032-65f0b6a1ae700-55a176752f74e252bfcc72d7_4.jpg)
"Informatív installáció" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/80 • 5.3mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49032-65f0b6a1b0ab6-1a9f58e1273328c89465d97b_4.jpg)
"Informatív installáció" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49032-65f0b6a1b50b5-d148a80270413c392614e32a_4.jpg)
"Informatív installáció" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/30 • 6.7mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49032-65f0b6a1b78f4-0cfd77b2ca02ccf5156ff04e_4.jpg)
"Informatív installáció" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO2500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49032-65f0b6a1ba018-a37574bfe40b11ba8649568e_4.jpg)
"Informatív installáció" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/15 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49032-65f0b6e92d419-ef534d2ff41e4fb9b531c07a_4.jpg)
"Informatív installáció" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49032-65f0b6e92fa9d-39991b27914be5b98dc835aa_4.jpg)
"Informatív installáció" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO2500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49032-65f0b6e9321f4-387b3e092f9b4a1a1302bde3_4.jpg)
"Informatív installáció" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49032-65f0b6e934452-8dd65edba2e3207eeea04c17_4.jpg)
"Informatív installáció" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49032-65f0b6e936c41-327969a6be30a7b5140716fb_4.jpg)
"Informatív installáció" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49032-65f0b6e938eb9-022b1459c25acb01346578f5_4.jpg)
"Informatív installáció" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49032-65f0b6e93ba6f-d7bbd9d37fb4cc9ffcc256ed_4.jpg)
"Informatív installáció" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49032-65f0b6e93dbc0-1dccd23497ea014188af969f_4.jpg)
"Informatív installáció" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO1000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49032-65f0b6e93ff8a-566f50c17d3c0d9ac43e3ffd_4.jpg)
"Informatív installáció" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49032-65f0b6a1b2d9b-21e2fd68bbb8d575db85623e_4.jpg)
"Informatív installáció" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO3200