Diadalkereszt
A kiindulás itt is, hogy akkor még nem ismertem Prohászka Ohmann Béla életművével foglalkozó tanulmányát, így a Diadalkeresztet nem tudtam azonosítani. A igazsághoz hozzátartozik viszont, hogy egy képet nem csináltam róla, vagyis esélytelennek tartottam az alkotó felderítését.
Most viszont, mivel hasonlóságot láttam úgy az anyagban, mind a kidolgozásban, biztonság kedvéért fotóztam. Szent Antal szobrához infókat keresve, csodálkozva olvastam az ott leírtakat: "...a templom belső képének egyik hangsúlyos eleme, az apszist lezáró pilléreket összekötő gerendához kapcsolódó diadalkereszt (crux triumphalis), amely szintén Ohmann alkotása." Ez az alkotás is másodpéldány, a balatonboglári templom feszületének másolata, "...markáns egyszerűségével jól illeszkedik a neoromán környezetbe." [1] Nem mellesleg említi még a templom honlapján olvasható történet leírása is, vagyis itt az alkotó ismert volt... lett volna. [2]
A megfeszített Krisztus teste alatt olvasható felirat: "Kereszttel jött az öröm az egész világra." Ez nekem feladat volt, kerestem az eredetét, a Diadalkereszt mögöttes gondolatát. A katolikus.hu oldaláról letöltött cikk egy mondata első körben Szent Pál apostol felé irányít: "Édes Jézus, Szent Pál szavai szerint a kereszttel jött az öröm a világra." [3]
Egy másik találat szerint az idézett mondat a közelgő Húsvét felé visz: "Még világosabban kinyilvánul a húsvéti misztérium teljessége a nagypénteki liturgiában, amikor az Egyház úgy emlékezik az Úr kereszthalálára, hogy egyben feltámadását is ünnepli... " Itt így írják: „A te keresztedet imádjuk, Urunk, és feltámadásodat magasztaljuk, mert a Keresztfa által jött az öröm az egész világra.” [4]
[2] A kápolna honlapján: https://jakikapolna.hu/
[3] Regőczi István: Az élet kenyere (M. Katolikus Egyház honlapjáról letöltött)
[4] Barsi Balázs: „Íme, most fölmegyünk…” – Egyetlen misztérium más-más megközelítésben: https://nagyhet.nepenektar.hu/comm.htm
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49011-65e77718c113e-0213ffb7435e38148f1c8a5a_4.jpg)
"Diadalkereszt" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/50 • 4mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49011-65e77718c2e03-acbdf9891f3910a0d73fd5a5_4.jpg)
"Diadalkereszt" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/33 • 4mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49011-65e77718c92cf-39849cb3c511e9013ce44b55_4.jpg)
"Diadalkereszt" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/50 • 4mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49011-65e77718cb114-06d33697c8c25ae3495426d5_4.jpg)
"Diadalkereszt" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/50 • 4mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49011-65e77718c7499-3393fc3b21b46822138148d1_4.jpg)
"Diadalkereszt" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/50 • 4mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49011-65e77718cca00-3dbefa1ac9983d3e9b7a3846_4.jpg)
"Diadalkereszt" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/50 • 4mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49011-65e77718c4202-c7fae89f3ed22cb57f6b1f4c_4.jpg)
"Diadalkereszt" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/100 • 4mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49011-65e77718cdfbb-9304629b7c8ff4bcff5b3982_4.jpg)
"Diadalkereszt" c. alkotás fotói
ƒ9/5 • 1/50 • 4mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/eb9a85718474edb90497691151e8fdce_4.jpg)
"Diadalkereszt" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/30 • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!