Visegrádi utcai lakóház: Héphaisztosz
Percek teltek el a kapunál várakozással és bebocsátást nyertem. Talán a megértő lakók ismerik a szobrok vonzását?
A lépcsőn felfelé menet szinte azonnal egy szobrot láttam szemközt. Végigfotózva, az eredmény, három szobor (három emelet).
Ott és akkor azt hittem, könnyű dolgom lesz. Az az első, ill. a jelenet nagyon ismerős volt, ami jogos, bár első körben nagyot tévedtem. A másodikon egyértelműnek tűnt, a harmadikon lévőt meg majd csak megkeresem (ez van most soron). Aztán kicsit megtörtem.
A házról adatot nem találtam, ill. a bejegyzés az építés körülbelüli évszámát megadja és mesél, ami nem meglepő, nevéből adódik. A szobrokról annyit ír, hogy vannak, bár "rejtőzködő drágakő"-nek jelöli. [1]
Itt (tehát, a harmadik) tényleg nem volt nehéz dolgom. Az már a korábbiak alapján bebizonyosodott, hogy a görög mitológia istenei között kell keresni. Az attribútumok alapján pedig egyértelműen Héphaisztosz volt a jelölt... és a befutó. Akkor is, ha ezt a nevet én még nem hallottam korábban.
Héphaisztosz nem mást, mint "a kovácsmesterség, a tűz istene a görög mitológiában". Attribútumai pedig – mint látható, kalapács (itt kezében), és üllő (itt lábánál). [2] Délcegen, de munkára készen áll. Öltözéke egy laza tóga, lábán sarut visel.
Mindhárom istenség szobra itt-ott megrongálódott. Éppen csak, de sérültek. Mindezzel együtt látszik rajtuk a törődés, még csak különösebben porosnak sem látszottak. Állnak további évszázadok elébe.
[2] Héphaisztosz/Wiki: https://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%A9phaisztosz
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49001-65e4e2b62d58a-a28b41f2058c2a491c67c2c6_4.jpg)
"Visegrádi utcai lakóház: Héphaisztosz" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/125 • 11mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49001-65e4e2eac4b41-5e2e0873bb5703dac36aced4_4.jpg)
"Visegrádi utcai lakóház: Héphaisztosz" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/30 • 8.9mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49001-65e4e2b630a54-fcd804d8b1c8c9c96ac9a95b_4.jpg)
"Visegrádi utcai lakóház: Héphaisztosz" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/30 • 8.6mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49001-65e4e2b631fa8-2536256d0409ce07614b41be_4.jpg)
"Visegrádi utcai lakóház: Héphaisztosz" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/40 • 14.9mm • ISO2500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49001-65e4e2b633d22-ecf94f53069d1f0f12065d64_4.jpg)
"Visegrádi utcai lakóház: Héphaisztosz" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/30 • 8.9mm • ISO1250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49001-65e4e2b635ab7-41b95388bd0d62efb0acad67_4.jpg)
"Visegrádi utcai lakóház: Héphaisztosz" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/50 • 24.5mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49001-65e4e2b637d3b-c89735bbd495f597d432b67f_4.jpg)
"Visegrádi utcai lakóház: Héphaisztosz" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/20 • 10.7mm • ISO2000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49001-65e4e2b639a96-f7295f49b866f35bd159271e_4.jpg)
"Visegrádi utcai lakóház: Héphaisztosz" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/13 • 8.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49001-65e4e2eab9bff-fad598e279292511cab6c3f8_4.jpg)
"Visegrádi utcai lakóház: Héphaisztosz" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/30 • 5.9mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49001-65e4e2eabbcd2-fad9b49f07901ddcdf478e63_4.jpg)
"Visegrádi utcai lakóház: Héphaisztosz" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/8 • 18.8mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49001-65e4e2eabd1eb-3b9bc8a13bfe4fc39e389297_4.jpg)
"Visegrádi utcai lakóház: Héphaisztosz" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/8 • 13.2mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49001-65e4e2eabec7d-e35ffaf9ac381af1bb12d6c3_4.jpg)
"Visegrádi utcai lakóház: Héphaisztosz" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/8 • 8.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49001-65e4e2eac0f2a-7cc419f57631c60a40d97137_4.jpg)
"Visegrádi utcai lakóház: Héphaisztosz" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/40 • 8.3mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49001-65e4e2eac333b-1d22f4f17f52cc2ba612c2e0_4.jpg)
"Visegrádi utcai lakóház: Héphaisztosz" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/25 • 6.7mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49001-65e4e2b62f213-cba68d9fb0332f9a18968d01_4.jpg)
"Visegrádi utcai lakóház: Héphaisztosz" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.4mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a49001-65e4e2eac6100-b7c8f387de23fbd1bbee0ed6_4.jpg)
"Visegrádi utcai lakóház: Héphaisztosz" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/60 • 13.6mm • ISO2500