Nepomuki Szent János
"A félhosszú hajú, szakállas férfi stilizált felhőgomolyagon áll dinamikus kontraposztban, ruházatát ennek megfelelően gyűrődésekben gazdagon mintázták. A szokásos kanonoki öltözetben látjuk: fekete cipőjére szintén fekete reverenda omlik, felette alsó szegélyén és kézelőjén csipkével díszített karing, pirosra festett almúcium (kanonoki vállgallér), fején fekete birétum. Baljával a vértanúságért járó pálmaággal összenyalábolt halotti keresztet ölel mellkasára úgy, hogy kezét egyszersmind adoráló gesztussal a mellkasára teszi, jobb keze a kereszt szárán nyugszik. Mindkét kezén megfigyelhető a barokk hagyományú Nepomuki-szobrokon gyakori jelenség, a szorosan egymáshoz tapadó középső- és gyűrűsujj. A vértanú pap megemelt állal maga elé réved; ez a fejtartás a barokk hagyománytól teljesen idegen, és utólagos fejpótlásra utal (a barokk figurákon a szent figyelmének, tekintetének vektorai a korpusz körül sűrűsödnek). Korábban csillagkoszorú övezte a fejét, amely ma a koszorútartó kampóra akasztva lóg a posztamensen. A lába alatti felhőgomolyagból két angyalarc bontakozik ki; ez szintén a 18. századi barokk Nepomuki-ikonográfia Nyugat-Dunántúlra jellemző motívuma. A glogováci tűnik a felhőből előbukkanó angyalfejek legkeletibb előfordulásának a Kárpát-medencében. A posztamens kéttagú, a kiülő lábazat fölött sudaras pillértörzsre egy kisebb, gazdagon profilozott fejezettel tagolt pillértörzset ültettek. Az alsó tagon mélyített tükörben az 1797-es évszámot kiadó latin nyelvű kronogramma olvasható: „gLorIa / saCerDotVM / regVLa = VItae / LIngVae = reX / nobIs = sVbVenI / Ioannes / pIe”, magyarul szabad fordításban kb. ’Papok legdicsőbbike, életünk zsinórmértéke, a nyelv fejedelme, kegyes János, segíts minket!’." [2]
[2] Terbócs Attila kutató leírása, melyet levélben kaptam.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91:Pasztilla/Nepomuki_Szent_J%C3%A1nos-szobrok
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a48881-65bd5268a37d1-4227944c146fd93adca5a671_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ1880/1000 • 1/441 • 5.6mm • ISO51
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a48881-65bd5268a8ed5-2fb2e1a3fb65dd71cbfe266b_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ1880/1000 • 1/332 • 5.6mm • ISO51
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a48881-65be8cf7e200a-80981daee4155917b50dc19a_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ2200/1000 • 1/100 • 1.7mm • ISO128
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a48881-65bd5268b0d10-8556a17306dd8b29c5794081_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ1880/1000 • 1/101 • 5.6mm • ISO127
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a48881-65bd5268b43c8-0b4f08a4ceebe16855dd0962_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ1880/1000 • 1/101 • 5.6mm • ISO122
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a48881-65be8ddf48f9a-7399d10d3528516a6412a938_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ1880/1000 • 1/101 • 5.6mm • ISO147
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a48881-65be8cf7d958b-6f13070020f6ff37b016401e_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ1880/1000 • 1/101 • 5.6mm • ISO122
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a48881-65be8cf7dcd37-58ead40c790935211d9b7685_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ1880/1000 • 1/101 • 5.6mm • ISO134
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a48881-65be8b46a32f6-3a8c92c24fddbde0d7e5eed3_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/125 • 80mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a48881-65be8cf7cdb2b-79453aa3256c1738c1325d8d_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/160 • 80mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a48881-65be8cf7d3bd9-2b7ef9e1609a6dd9d7caee87_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/125 • 80mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a48881-65be8dd39e25f-c9c27f6a89f603a3b734368c_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/125 • 80mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a48881-65be8dd3a59f3-7e0253658fd08413ed032206_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/160 • 80mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a48881-65be61ad56ff8-e8fc96677b411aa2431cf35b_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ4/1 • 1/125 • 80mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a48881-65be61b74eb0b-04709f8ca51604c7dbf11833_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/160 • 80mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a48881-65bd5268acd98-6e9e8d1f128c99bfb786d698_4.jpg)
"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói
ƒ1880/1000 • 1/101 • 5.6mm • ISO135
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!