Két angyal
A Szent Péter és Pál-templom 1773-1774-ben épült. Építtetője gróf Batthyány József volt, Szily János szombathelyi püspök szentelte fel 1786-ban.[1]
A homlokzaton királyaink, Szent István és Szent László között Szűz Máriát látjuk a Megváltó keresztje alatt.
A lépcsőfeljáró két oldalán angyalok állnak.
Egyik imára emelt kéztartással, a másik a kezében tartott Szent Könyvre mutat.
„Az angyaloknak nincsenek szülőik és rokonaik; nincs születésük és haláluk, nincsenek viszontagságaik és háborúságaik. Mégis van történetük. Sőt minden angyalnak három története is van: az egyik egyéni sorsukról szól; egy másik üdvtörténeti szerepüket beszéli el, és egy harmadik az őket tisztelő emberek lelkébe és szívébe rajzolódik.[2]
„Sok vallás hisz a személyes őrangyal létében. Már a korai egyház, a zsidó hagyománnyal egyetemben hisz abban, hogy Isten minden ember mellé rendel egy angyalt, aki minden útján elkíséri őt születésétől haláláig, a halálon túl pedig a Paradicsomba vezeti.”[3]
[2] http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/SCHA_katol_72.html (Schütz Antal: Szent Mihály arkangyal)
[3] Anselm Grün: Mindenkinek van egy angyala (Jel kiadó, Budapest 2016)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a48877-65bc90fbb544c-2a0ba460ced44506af4e7589_4.jpg)
"Két angyal" c. alkotás fotói
ƒ40/1 • 1/50 • 300mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a48877-65bc90fbb98eb-07bc5e73499bfd7d135c690f_4.jpg)
"Két angyal" c. alkotás fotói
ƒ14/1 • 1/800 • 18mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a48877-65bc90fbbe963-2df01c3a0bdb0090a509e19e_4.jpg)
"Két angyal" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/3200 • 195mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a48877-65bc90fbc0cf4-c0d4dd168dad47d08681b9a6_4.jpg)
"Két angyal" c. alkotás fotói
ƒ14/1 • 1/800 • 18mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a48877-65bc90fbb2197-6858296a427e08b851c24523_4.jpg)
"Két angyal" c. alkotás fotói
ƒ36/1 • 1/50 • 90mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a48877-65bc90fbaa2de-fd6aa7f206d64f53426d74b6_4.jpg)
"Két angyal" c. alkotás fotói
ƒ40/1 • 1/50 • 125mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a48877-65bc90fbb84b6-11eb53c0c341abde46a633e0_4.jpg)
"Két angyal" c. alkotás fotói
ƒ10/1 • 1/1600 • 125mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a48877-65bc90fbb6242-c1a697c836acade22b5bba0a_4.jpg)
"Két angyal" c. alkotás fotói
ƒ32/1 • 1/50 • 62mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a48877-65bc90fbc68f1-fc9cb0cc7645c246da1ab641_4.jpg)
"Két angyal" c. alkotás fotói
ƒ11/1 • 1/500 • 44mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a48877-65bc90fbbc9b2-3c6c4d55646a1005388424f7_4.jpg)
"Két angyal" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/3200 • 195mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a48877-65bc90fbab2ba-c907b750a877702fdac5187a_4.jpg)
"Két angyal" c. alkotás fotói
ƒ40/1 • 1/50 • 125mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a48877-65bc90fbb381e-ea0ac723f86e51894453de0f_4.jpg)
"Két angyal" c. alkotás fotói
ƒ40/1 • 1/50 • 280mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a48877-65bc90fbc1b0d-ca8514aebb28c59c8e8e4b3f_4.jpg)
"Két angyal" c. alkotás fotói
ƒ14/1 • 1/800 • 18mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a48877-65bc90fbae9cc-47eb072e1896296baa880c75_4.jpg)
"Két angyal" c. alkotás fotói
ƒ22/1 • 1/50 • 18mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a48877-65bc90fbc41b0-e86b42a5fb1e5c684cf3ac54_4.jpg)
"Két angyal" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/1250 • 62mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4218-a48877-65bc90fba5693-dfcc66d569c011bde38235ba_4.jpg)
"Két angyal" c. alkotás fotói
ƒ25/1 • 1/50 • 28mm • ISO500