Pihenni jó
Minap, némileg sütött a nap és adódott kevés szabadságom is, elszaladtam, hogy megnézzem a pihenő hölgyet kifehérített, megújított valójában, új környezetében.
Persze, már itt tisztázandó, hogy a csinos, telt idomú hölgy nem volt mindig kerítés mögött, minden ilyen szerkezetet mellőzve ejtőzött az egykori kórház épülete előtt, a szabad ég alatt. Csak hát az idő halad, események, tulajdonosok követik egymást... bár nem könnyen.
A kórház megszűnésekor épült a kerítés, hiszen az üres épületre vigyázni kellett, az egy szál portás nem volt mindenbe beavatva. Majd egyre inkább eluralkodott az enyészet. Később építkezések csúfították el a környezetet, de információt senki nem tudott adni, viszont az alkotás eltűnt...
Mostanra megújult az épület, megújult a kert is. Óriás tábla hirdeti, az OGYÉI "birtokolja" a szoros környéket. Nem nagyon zavaró, hogy olvastam, ez az intézmény nincs, beolvadt a Nemzeti Valamibe (ez itt részleteiben nem fontos). Végülis ki van írva, csak halkan (kizárólag angolul). A megtisztult épület visszakapta eredeti, klinkertéglás burkolatát... Ugyanakkor vadonat kerítést kapott.
A pihenni vágyó hölgy nem eredeti helyére érkezett vissza. Oda, ahol korábban, némi árnyas lombbal övezett helyén nyújtózott, egy kaput kellett létesíteni. Lombok sincsenek. Ő az épület hármas bejáratával szemben az új kerítés szoros szomszédságába került.
Tehát az elv, amit a kapcsolt lapon írtam, idéztem, bukott: "...műveiben Mikus mindig figyelembe vette a környezetet, ahova szobra került: a megvilágítási, rálátási valamint a körbejárási lehetőségeket. Úgy oldotta meg a szobrászi feladatot, hogy alkotásai valamennyi nézetből megfeleljenek a körplasztikai törvényekből fakadó követelményeknek..."
Nem, nem járható körbe az alkotás. A szorosra tervezett kerítés nem enged csak kukucskálást, egy fényképezőgép már nem tud áthatolni rajta. A kertbe betérve is az látható, a kerítés és a hölgy között nincs jártányi hely, csak az automata locsoló kígyózó slagja kapott belőle kicsit.
Ezen kívül a szobrot elfordították, párhuzamosan és éppen ellenkezőre tájolva fekszik, mint szerzője terveiben.
Sajnos, nem fogadott kitörő öröm, a vendéget sem szeretik. Mégis örülök, hogy sikerült a fotókat elkészíteni, de annak is, hogy teljes szépségét visszanyerhette a gömbölyded formákat képviselő hölgy.
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48836-65b3cc1f9f452-491915ae8c53fb9833f8dd39_4.jpg)
"Pihenni jó" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/100 • 6.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48836-65b3cc1fa4817-9df5ee7aa3c6641dc3ed2f6f_4.jpg)
"Pihenni jó" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/250 • 6.7mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48836-65b3cc1fa7484-49ef1f190ded3a85949d6f3f_4.jpg)
"Pihenni jó" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/200 • 5mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48836-65b3cc4ba6f20-60d1c5b1d377e4f99a3cf681_4.jpg)
"Pihenni jó" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/125 • 11mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48836-65b3cc1fa23db-35845c66944e3fbe6b724e35_4.jpg)
"Pihenni jó" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/250 • 6.7mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48836-65b3cc1fa9f43-10018b815588f9a57b89cbd4_4.jpg)
"Pihenni jó" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • 17mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48836-65b3cc1fad114-99fec674f5d430c37b8ba561_4.jpg)
"Pihenni jó" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/250 • 17mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48836-65b3cd901f7ed-24af23b2426566dac702f4bb_4.jpg)
"Pihenni jó" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/100 • 17mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48836-65b3cd9021d44-d86afaefcf977f0150296827_4.jpg)
"Pihenni jó" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/125 • 11mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48836-65b3cc4ba9099-3fadf9ff2171af7e1c2b923e_4.jpg)
"Pihenni jó" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/50 • 4.6mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48836-65b3cc4bab030-e38668344f618b4891416da4_4.jpg)
"Pihenni jó" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/125 • 4.6mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a48836-65b3cc4bac558-2ab35aaedb2963d3440b6e35_4.jpg)
"Pihenni jó" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!