Szent Mihály Arkangyal
Felállítás | 2024. január 19. |
A Podmaniczky és a Vörösmarty utca sarkán álló épület az 1886-ban egyesült János-rendű, valamint a skót rítusú Nagyoriens egyesülésével létrejött Magyarországi Symbolikus Nagypáholy első központja volt, amelyet 1896-ban adtak át.
A rendelkezésre álló információk szerint mindig üres volt a homlokzaton a kagyló-motívummal díszített apszisfülke.
Ebbe a fülkébe került most a Szent Mihály arkangyal alakját ábrázoló bronz plasztika.
A Keresztény ikonográfiából ismert Szent Mihály arkangyal-ábrázolásoknak az ikonfestészetből ismert előképeire támaszkodva, de a szimbólumrendszert megújítva jött létre a kompozíció. A mennyei seregek vezéreként ismert angyal-alak a Hit lándzsájával tartja távol a Földhöz láncolt Sátánt megjelenítő "Őskígyót", a Világ Fejedelmét. A kígyó rátekeredik az Angyal lábára, és száját pont akkorára tátja, hogy a Szent Mihály kezében őrzött "Világgömböt" elnyelje. Az angyali alak ezt nem engedi, lándzsájával beledöf a szörnyetegbe.
A Szent Mihály kezében tartott égszínkék, lég-elemű (áttetsző) gömbön az ikonok ábrázolásain hagyományosan 3 görög betű van X (khí), egy nagy Delta, és egy K (kappa). Ez azt jelenti, hogy "Krisztus az igaz bíró". Ebből a motívumok egyszerűsödésével a későbbi változatokban csak a X (khí) maradt, ami Krisztus monogramja. Ez a glóbusz Krisztus hatalmára utal, s össze szokták kapcsolni a Jelenések könyvének egy sorával is, amelyben pecsétről van szó (Jel 7,2):
"Láttam egy másik angyalt is feljönni napkelet felől, akinél az élő Isten pecsétje volt, és hatalmas hangon odakiáltott a négy angyalnak, akiknek megadatott, hogy ártsanak a földnek és a tengernek,
Ezt mondván: Ne ártsatok se a földnek, se a tengernek, se a fáknak addig, míg meg nem pecsételjük a mi Istenünk szolgáit az ő homlokukon...."
Én ezen a glóbusz-motívumon annyit változtattam, hogy elforgattam, így Krisztus monogramja mellett egy úgynevezett "Földkereszt" motívum is lett egyben, ami a teremtett világ egészére utal, és az épület homlokzatán látható, zodiákus jelekkel körülölelt Világgömb keresztény párhuzama.
A szobor lényegi üzenete az, hogy Isten megvédi az övéit. Az épületre helyetzett szoborral Szent Mihály védelmébe ajánljuk az épületet, és a benne tartózkodókat; a Podmaniczky utca járókelőivel, Budapest és egész Magyarország népével együtt.
Markolt Sebestyén
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u723-a48822-65b6b70b7ab65-f3d638df69ba04236b551f3d_4.jpg)
"Szent Mihály Arkangyal" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u723-a48822-65b6b2e2a0d58-8c14a2057310bd2d11513025_4.jpg)
"Szent Mihály Arkangyal" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u723-a48822-65b6b2e29ebca-b5157e0cd9ae900215967b1a_4.jpg)
"Szent Mihály Arkangyal" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u723-a48822-65b6b2e29fd8c-3833f77c81d7eeca30b14686_4.jpg)
"Szent Mihály Arkangyal" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u723-a48822-65b601a96fa44-7014139396207f90f87a552a_4.jpg)
"Szent Mihály Arkangyal" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/200 • 50mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u723-a48822-65b608d39c664-f022d490a17d9a26f41c645d_4.jpg)
"Szent Mihály Arkangyal" c. alkotás fotói
ƒ9/1 • 1/250 • 50mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u723-a48822-65b609698561b-11b1f9ab4002b0e3efc2d50a_4.jpg)
"Szent Mihály Arkangyal" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/320 • 106mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u723-a48822-65b601a96411b-463610ebbd3d651b85bd172b_4.jpg)
"Szent Mihály Arkangyal" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/200 • 135mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u723-a48822-65b601a973a43-ff38fd47f654c9849a31c048_4.jpg)
"Szent Mihály Arkangyal" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/200 • 113mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u723-a48822-65b601a979772-af6cd27277f48cdd04519243_4.jpg)
"Szent Mihály Arkangyal" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 135mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u723-a48822-65bdef63a5070-0fab4c33927fa9c748709eec_4.jpg)
"Szent Mihály Arkangyal" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/50 • 135mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u723-a48822-65bdef63b2566-25615801b96040dedd211f0f_4.jpg)
"Szent Mihály Arkangyal" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/60 • 92mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u723-a48822-65b601a97c2fa-87cd7906bb8b4d231b46dec9_4.jpg)
"Szent Mihály Arkangyal" c. alkotás fotói
ƒ12/5 • 1/99 • 1.5mm • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u723-a48822-65b60c5763ae1-a6edfa61d1ff24625735e5bb_4.jpg)
"Szent Mihály Arkangyal" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/40 • 28mm • ISO2000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u723-a48822-65b60d630375a-1184b3983587fff60a09734b_4.jpg)
"Szent Mihály Arkangyal" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/40 • 135mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u723-a48822-65b60c57681e1-145e9635ee4cd00940204596_4.jpg)
"Szent Mihály Arkangyal" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/80 • 44mm • ISO2000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u723-a48822-65b6b63caa31a-9335e6941eefea6e8ce5d423_4.jpg)
"Szent Mihály Arkangyal" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/13 • 135mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u723-a48822-65b601a967e9a-2268a07a64773dcca2debda3_4.jpg)
"Szent Mihály Arkangyal" c. alkotás fotói
ƒ12/5 • 1/99 • 1.5mm • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u723-a48822-65b60a11354be-90f7b7a4472d3a3e4924c5b5_4.jpg)
"Szent Mihály Arkangyal" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/250 • 135mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u723-a48822-65b601a97f259-429bc15a596f4d50c42a2e61_4.jpg)
"Szent Mihály Arkangyal" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/400 • 135mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u723-a48822-65bdef63ac36e-818faf18ab3d1bbdd8e04eba_4.jpg)
"Szent Mihály Arkangyal" c. alkotás fotói
ƒ5/1 • 1/13 • 47mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u723-a48822-65bdef63b894a-5b00edf90fc8cd42f3388d28_4.jpg)
"Szent Mihály Arkangyal" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/30 • 135mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u723-a48822-65bdefe447000-6ac176e2594e9cef1762b992_4.jpg)
"Szent Mihály Arkangyal" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/40 • 135mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u723-a48822-65bdef639f7e0-667cb945194ebaedee9975ed_4.jpg)
"Szent Mihály Arkangyal" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/20 • 87mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u723-a48822-65b8a994035aa-718e497dccc43d9915c2bf93_4.jpg)
"Szent Mihály Arkangyal" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/160 • 87mm • ISO100