Kisugárzás
Medvesi út 16.
Előd kollégám - akit lassan nevezhetünk "salgótarjáni kalandornak" - ismét a városban járt és az évek óta "bakancslistás" alkotást volt szerencséje lencsevégre kapnia.
A több mint negyven éves alkotás a mai napig az eredeti helyén található, azonban környezete az elmúlt évtizedek során megváltozott. A zöldövezetben lévő épületegyüttes jelenleg Medves Hotel néven várja az arra látogatókat. Az épület, melyben a kerámia dombormű található már régóta használaton kívül van. (Emiatt lett a "megközelíthetetlen" státusz beállítva.)
Wehner Tibor művészettörténész Csekovszky Árpádról szóló tanulmányában az alábbiak szerint fogalmaz eme alkotást illetően:
"És végezetül az utolsó számba veendő Csekovszky Árpád által tervezett, elvont épületdíszítő alkotás a salgóbányai Ifjúsági tábor Kisugárzás című reliefje, amely a kaposvári Az írás története és a kazincbarcikai Daktiloszkópia című munkához hasonlatosan centrális szerkezetű kompozíció. A 21 négyzetméteres domborműfelület középpontjától kissé feljebb emelt és bal oldalra eltolt mű-centrumból mintha virtuális mozgás indulna, amelynek hatására az enyhén ívelt körvonalakkal, de sarkosan záródó sík lapok körbe-körbe, spirálisan kifelé sodródnak, s az alapsíkhoz viszonyított, térbeli elmozdulásaikkal dinamikus, hullámzó felületet alkotó dombormű-közeget hoznak létre. Csupa erő, csupa mozgás, csupa ritmus ez az 1979-ben keletkezett, nagyvonalú kompozíció."[2]
Óriási köszönet Elődnek a fotókért!
[2] Wehner Tibor: Daktiloszkópia - Csekovszky Árpád keramikusművész alkotásai köztéren és középületben: https://www.csekovszky.hu/de/tanulmany-wehner
Csekovszky Árpád életrajza (Wikipedia): https://hu.wikipedia.org/wiki/Csekovszky_%C3%81rp%C3%A1d
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5702-a48792-65b74f56f177c-f3d137a2ef2ea4ff44e2e636_4.jpg)
"Kisugárzás" c. alkotás fotói
ƒ89/50 • 1/77 • 6.9mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5702-a48792-65b74f7739330-8899269fdb0d861eb46b86bf_4.jpg)
"Kisugárzás" c. alkotás fotói
ƒ89/50 • 1/63 • 6.9mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5702-a48792-65b74f8f97240-6cf76531b1971be18fc17b6b_4.jpg)
"Kisugárzás" c. alkotás fotói
ƒ89/50 • 1/60 • 6.9mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5702-a48792-65b74f9e5b581-4639d4ea3a39bdef3f09c7b3_4.jpg)
"Kisugárzás" c. alkotás fotói
ƒ89/50 • 1/60 • 6.9mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5702-a48792-65b74fc987084-01e68eea751c474ed50a7ebb_4.jpg)
"Kisugárzás" c. alkotás fotói
ƒ89/50 • 1/60 • 6.9mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5702-a48792-65b74fade944b-71889fdbdc20b985762f9da9_4.jpg)
"Kisugárzás" c. alkotás fotói
ƒ89/50 • 1/60 • 6.9mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5702-a48792-65b74fdae313d-b4588ec94bdd8e9c5e0fc2ae_4.jpg)
"Kisugárzás" c. alkotás fotói
ƒ89/50 • 1/60 • 6.9mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5702-a48792-65b74ff74cdfd-42e15ceddff037d9a6eaf034_4.jpg)
"Kisugárzás" c. alkotás fotói
ƒ89/50 • 1/60 • 6.9mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5702-a48792-65b75007324ed-62fc1f5df7f82b190059caa5_4.jpg)
"Kisugárzás" c. alkotás fotói
ƒ89/50 • 1/60 • 6.9mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5702-a48792-65b75017495b3-855a9feebf06e19307a5d4f5_4.jpg)
"Kisugárzás" c. alkotás fotói
ƒ89/50 • 1/60 • 6.9mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5702-a48792-65b76c26be1af-d83e41d5636fad45963c0fde_4.jpg)
"Kisugárzás" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5702-a48792-65b76c4d5f80e-71f87f0e59db2696a1770a7b_4.jpg)
"Kisugárzás" c. alkotás fotói
ƒ11/5 • 1/43 • 2.2mm • ISO1250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!