Balatonakarattya, Tompa Mihály utca 1.

Állapot: Letakart, megközelíthetetlen

Balatonakarattya
Tompa Mihály utca 1.
Magyar Honvédség Rekreációs Kiképzési és Konferencia Központ (Honvéd Üdülő) nagytermét díszíti.

Felállítás1977. június

Bér Rudolf (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szapet
2023.11.24. 19:29
Közel fél évszázaddal ezelőtt, egészen pontosan 1975-ben pályázatot írtak ki a Magyar Néphadsereg balatoni üdülőjében lévő étterem díszítésére. A díszítendő falfelület hatalmas: 4x15 méter. Témájaként balatoni környezetet írtak elő. A pályázó művészek: Dobi Piroska, Bér Rudolf, Kádár János Miklós és Szinte Gábor festőművészek voltak. Szakértőként Gerzson Pál festőművészt kérték fel, aki már gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezett a faintarziák területén; a 60-as évek végén pécsi, a 70-es évek elején pedig győri állami intézmények részére készített nagyméretű faintarziákat.[1] (Mindkettő elérhető a Köztérkép adatbázisában.)

A pályázatok közül végül Bér Rudolf pályaműve került ki győztesen. A festőművész már évekkel korábban bizonyította alkalmasságát ilyen méretű falfelület díszítésére; a Kertészeti Egyetem soroksári előadótermének falfelületeire készített - igaz nem faintarziát - hanem seccot. Ha már ezen műalkotásokat szóba hoztam, volt szerencsém saját szememmel megtekinteni és elhozni a Köztérképre az év elején. Érdemes megtekinteni azokat a műlapokat is, mert mind az 1970-es secco, mind az 1977. júniusban elhelyezett faintarzia rendkívüli módon hasonlít egymásra, Bér Rudolf ugyanazon festői korszakában készültek.[2] (https://www.kozterkep.hu/47143/secco-1, https://www.kozterkep.hu/47302/secco-2)

Jó egy éve kezdtem el nyomozni a faintarzia után. Először katonazenész barátomnál érdeklődtem, akik évek óta többször megfordulnak a Honvéd-üdülőben. Egy hétvégi fürdőzésük során megpróbált utánanézni a dolognak és sajnálatos módon nem szolgált jó hírekkel. A hét elején végül billentyűzetet ragadtam és megkeresésemre pár nappal később telefonhívás érkezett. A keresett faintarzia valóban az üdülőben található, azonban nagyjából 5-6 évvel ezelőtt az étterem modernizálása során egy fal került elé beépítésre. Le- illetve elbontása nem volt tervben, de utólagosan átgondolva inkább egy mobilfallal kellett volna leválasztani - kaptam az információt.

Öröm az ürömben, hogy a monumentális műremek az eredeti helyén van még és talán egyszer "változik a széljárás" és átgondolásra kerül a fal témája, akár mobilfal, akár egy elhúzható világos textília keretén belül...

Ui: színes képek beszerzése folyamatban.
Források:
[1] Képzőművészeti pályázatok és megbízások 1975. szeptember-október - Művészet, 1975 (16. évfolyam, 10. szám): https://adt.arcanum.com/hu/view/Muveszet1960_1975/?pg=533&layout=s (Arcanum előfizetős adatbázis)
[2] Köztéri munkák 1977. június - Művészet, 1977 (18. évfolyam, 10. szám): https://adt.arcanum.com/hu/view/Muveszet1960_1977/?pg=517&layout=s (Arcanum előfizetős adatbázis)
További linkek
Bér Rudolf életrajza (KMML): https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/439

Szapet műlapja


Cím alapján hasonló

"Faintarzia" c. alkotás fotói

A faintarzia bal oldali részlete.
Alkotó
Bér Rudolf (festőművész)
Település
Balatonakarattya
Feltöltő
Azonosító
547275
Forrás
http://fototar.mi.btk.mta.hu/images/sm/N53626.jpg
Feltöltve
2023.11.24. 16:16
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.11.24. 16:16
Archív felvétel
A faintarzia bal oldali részlete.

"Faintarzia" c. alkotás fotói

A faintarzia középső részlete.
Alkotó
Bér Rudolf (festőművész)
Település
Balatonakarattya
Feltöltő
Azonosító
547276
Forrás
http://fototar.mi.btk.mta.hu/images/sm/N53624.jpg
Feltöltve
2023.11.24. 16:16
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.11.24. 16:16
Archív felvétel
A faintarzia középső részlete.

"Faintarzia" c. alkotás fotói

A faintarzia jobb oldali részlete.
Alkotó
Bér Rudolf (festőművész)
Település
Balatonakarattya
Feltöltő
Azonosító
547277
Forrás
http://fototar.mi.btk.mta.hu/images/sm/N53625.jpg
Feltöltve
2023.11.24. 16:16
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.11.24. 16:16
Archív felvétel
A faintarzia jobb oldali részlete.

"Faintarzia" c. alkotás fotói

A faintarzia vázlata egy folyóiratban.
Alkotó
Bér Rudolf (festőművész)
Település
Balatonakarattya
Feltöltő
Azonosító
547278
Forrás
Társadalmi Szemle – 1986 (8–9. szám)
Évszám
1986
Feltöltve
2023.11.24. 18:22
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 23.11.24. 18:22
1986, Archív felvétel
A faintarzia vázlata egy folyóiratban.
Összesen 4 fotó

Műlap története

23.11.24. 19:29
Szapet publikálta "Faintarzia" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.